SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Mondhatnám azt is, hogy az ismétlés az tudás anyja, hiszen Mátrai Márta képviselőtársamhoz hasonlóan, én is a lakáscélú megtakarítások után igénybe vehető adókedvezményekről kívánok szólni.

Tudjuk, hogy az elmúlt héten politikai vitanap zajlott a parlamentben, és a sajtó ezt úgy aposztrofálta: eredménytelen, egymásra mutogató vita zajlik az ülésteremben. Képviselőtársaim, nekem most az a véleményem, hogy nem egészen így zárult ez a politikai vitanap. Idézzük fel a múltat! A Világgazdaság szeptember 16-ai számában mit is írtak? “Szűkülő adókedvezmények, a lakáscélú megtakarítások utáni adókedvezmény 240 ezer forintos összege 50 százalékkal csökken, 120 ezer forintra, a futamideje pedig 20 évről 5 évre csökken le úgyszintén.ö

Természetesen az ellenzéki képviselők az elmúlt héten mind-mind azt szorgalmazták és azt kezdeményezték, hogy ne teljeskörűen kerüljön megvonásra ez az adókedvezmény. Mi is indított bennünket erre a kezdeményezésre? Az, tisztelt képviselőtársaim, amit én a vitában elmondtam, hogy egy átlagos magyar családnak 130 ezer forintos nettó jövedelme van, két gyermeket nevel, 7 millió forint hitelt vett fel az elmúlt időszakban, 50 ezer forint a havi törlesztőrészlete, 40 ezer forint a rezsije, és marad neki 40 ezer forint a családja élelmezésére és ruházkodására.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ebből kell kiindulni akkor, amikor azt mondjuk, hogy ez a 120 ezer forintos adókedvezmény nem is olyan nagy teher. Természetesen, mint akkor is elmondtam, most is elmondom: nem azokra gondolok, akiknek a jövedelme meghaladja a 4 millió forintot. Tehát úgy látszik, a politikai vitanapnak mégiscsak volt eredménye, mert a mai sajtóvisszhangok azt mutatják, hogy a Szocialista Párt frakciója (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) gondolkodik az adókedvezmények részleges meghagyásán - majd tovább folytatom a későbbiekben.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu