SZABADOS ÁKOS, a számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A szeptember 29-ei számvevőszéki bizottsági ülésen a bizottság tagjai megtárgyalták az előterjesztett törvényjavaslat-csomagot, és az ott elhangzott vélemények elsősorban a vállalkozók versenyképességének növelését, a gazdaság fejlesztésének élénkítését emelték ki. Megemlítve a társasági adó mérséklését, az eva kiterjesztését, a beruházásokat ösztönző adókedvezményekre hívták fel a figyelmet, valamint a foglalkozást segítő kedvezményekre.

Egyebek mellett elhangzott még a munkavállalók adóterheinek további csökkentése mint szintén támogatandó cél, valamint az a fontos tény, hogy a költségvetés bevételeinek biztosítása a törvénycsomag elfogadása által teljesíthetővé válhat.

Éppen ezért a bizottság 7:2 arányban általános vitára alkalmasnak ítélte és támogatta a beterjesztett törvényjavaslatot.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu