ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztést összevont általános és részletes vitáját lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, felkérem a honvédelmi bizottságot, hogy tárgyalja meg azt, és készítse elő a határozathozatalt. Ennek idejére most tizenöt perc tárgyalási szünetet rendelek el. (Juhász Ferenc: Elnök Úr! Nincsen módosító javaslat!) A módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra... (Juhász Ferenc: Nincs módosító javaslat!) Egy perc türelmet kérnék, nekünk azt jelezték a főtitkárságról, hogy van. Egy perc türelmet kérek, ellenőrizzük. (Rövid szünet.)
(18.10)
Köszönöm szépen. Meg szeretném erősíteni a honvédelmi miniszter urat, nincs módosító javaslat, akik tervezték, visszavonták. Úgyhogy a munkánkat majd ennek megfelelően folytatjuk, és természetesen határozatot is fogunk a kérdésben hozni.
Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Felhívom a figyelmüket, hogy az előterjesztés elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az afganisztáni nemzetközi biztonsági közreműködő erők műveleteiben való magyar katonai részvételről szóló országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 335 igen szavazattal, 2 nem ellenében és 7 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság és az Észt Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és vagyonadók területén, Budapesten, 2002. szeptember 11-én aláírt egyezmény megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája és a határozathozatal.
Az előterjesztést H/5404. számon, a külügyi bizottság ajánlását pedig H/5404/1. számon kapták kézhez a képviselők.
Emlékeztetem önöket, hogy a házbizottság általános érvényű állásfoglalása értelmében a nemzetközi szerződések tárgyalása során az egyes képviselői felszólalások időtartama az ötperces időkeretet ne haladja meg.
Megadom a szót Veres Jánosnak, pénzügyminisztériumi államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának. Parancsoljon!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés