SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm szépen a szót. Én úgy gondolom, hogy ez a válasz megnyugtató volt számomra. Egyetlenegy kérés viszont megfogalmazódik a Pénzügyminisztérium felé; mint ahogy mondtam, ezen önkormányzatok úgynevezett nettósított támogatást igényeltek a cél- és címzett támogatási körben. Ebben az esetben az önkormányzatnak meg kell előlegeznie az áfa 25 százalékos összegét, és tudjuk, hogy milliárdos nagyságrendű beruházások esetében ez igen komoly terhet ró az önkormányzatokra.

Az önkormányzatok pénzügyi helyzetét ismerve, ismerve azt az 1500 önkormányzatot, amely önhiki- vagy bérhiki-támogatásban részesült, én úgy gondolom, mindenképpen jogos az az igény, hogy az adóhatóság által 60-90 napon belül visszautalt áfa időtartamát lerövidítsük, tehát a kérésünk az, hogy ez 30 napon belül történjen meg.

Köszönöm szépen. A válasz egyébként kielégítő volt. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu