DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): de most két percben szeretnék szólni, hiszen itt több szempontból félreértés és megszólíttatás van.
Ne haragudjanak, akár a 20 százalék, akár az 50 százalék messze a 6 százalékos, önök által is tervezett inflációhoz képest legalább háromszorosa, de szorozhatjuk az 50-hez, akkor még sokkal nagyobb hányadú. Ez bizony helyben nagyon nagy terhet fog jelenteni önmagában, és ez nem az egyetlen adó sajnos, amelyik ilyen drasztikus arányokban fog növekedni. Bizony, akik gépjárműadót fizetnek, és az önkormányzatoknak szánnák, azok mind szeretnének ebből utat, járdát, kerékpárutat építeni, és nem fognak tudni építeni belőle.
Nem akarom a költségvetési vitát megelőlegezni, de ami híreket eddig tudunk, abban messze sokkal nagyobb problémák lesznek, mint hogy egyszerűen csak a gépjárműadónak a többletét hova fogják besorolni. Maradjunk egyelőre annyiban, hogy a gépjárműadóból elsősorban utat, járdát, kerékpárutat, ilyesmit kellene építeni, nem tudják már ma sem ezt építeni a kistelepülések. Lehet, hogy az ön településénél ezt lehet, lehet, hogy nagyobb településeknél lehet, ez sajnos csak még megosztja ráadásul az önkormányzatokat, de összességében, higgye el, a többségének ez egy többletteher, nagy teher lesz, és ebben nagyobb együttérzést kérnék öntől.
Másrészről pedig, nézze, az szja módosításában, ha önök egy negyedik kulcsot egyféle kompromisszumnak tekintenek, én Béki Gabriellát most megkérdezném, hiszen egypár órával ezelőtt itt voltam a vitán, ő az egykulcsos vagy maximum kétkulcsos rendszernek a bevezetését jelezte; most az önök negyedik kulcsáról folytathatunk vitát, ha úgy gondolják, de én még egyszer jelzem, hogy jelenleg erről nem tudunk, mert nincs benyújtva. Szívesen látjuk, ha kifejtik részletesebben, akkor utána a mai napon még van rá alkalom.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés