DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném rögzíteni, hogy úgy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, mint én is, teljes mértékben elkötelezettek vagyunk és támogatjuk a fenntarthatóság egyik alapelemét, a “szennyező, fizessö elvet. Fontos ezt azért rögzíteni, mert az előttünk lévő javaslat egyik elvvel sincs köszönő viszonyban, és sajnálatos módon nem is erről szól. Álcaként használja a kormány az adóprés, a minél több bevétel, a megszorításos akciójában. Ebben viszont nem lehetünk és nem is leszünk partnerek. Nemcsak azért, mert nem kívánjuk az embereket újabb adóval sújtani - ezért is természetesen, ez is elég nyomós érv volna -, hanem azért, mert ezáltal hosszú időre lehetetlenné tesszük a “szennyező, fizessö elv bevezetését és annak jó szívvel való elfogadtatását.

Meggyőződésünk ugyanis, hogy ezzel az elvvel olcsóbbá, hatékonyabbá és elvszerűbbé tehető a környezetvédelem, nem beszélve arról, hogy a javuló környezeti állapotok mellett ez kevesebbe is kerülne a lakosságnak. Ezt lenne hivatott bemutatni a hatástanulmány, ha tényleg arról lenne szó, amit a címben leírtak. Sajnos ez nem így van, nem véletlen, hogy László Csaba a beterjesztő, ami miatt máris nem beszélhetünk környezetvédelmi, de különösen nem fenntartható fejlődést szolgáló törvényről, annál inkább költségvetési hiányt pótló, sarcot kivető javaslatról. Jól mutatják ezt a már általunk is többször említett komoly szakmai hibák, amelyekből néhányat a későbbiekben természetesen bemutatok önöknek. Látható azonban, hogy kivették a szakminiszter kezéből az anyagot, mert nem az a cél, amit a címben jeleznek vagy az indoklásban megfogalmaznak. Meggyőződésem, hogy a cím szerinti törvény egy környezetvédelmi alaptörvény, de nem az a kidolgozatlan, előttünk lévő anyag. Az ennek megfelelő törvény is, főleg a mostani, terhet ró az emberekre, ezért elkerülhetetlen, hogy más adóterhek csökkenjenek, például a munkajárulék terhei. Ezt pedig egy hatástanulmány tudja kimutatni, hogy az ezen elv alapján megalkotott javaslat szerint miért olcsóbb és jobb a környezetvédelem.

A “szennyező, fizessö tiszta és erkölcsös elképzelés - bár ez lenne a javaslat is! -, amely szerint az fizet a környezet szennyezéséért, annak megszüntetéséért, aki szennyez, aki terheli a környezetet. De miért kellene fizetni azért - teheti fel bárki a kérdést -, hogy László Csaba és csapata osztogathasson belőle? Jogos és elfogadható kérdés, ezért elengedhetetlen annak megjelölése, hogy mire is fordítják az így befolyó összeget. Mert ha tényleg arra, amire való, akkor előbb-utóbb lesz bevétel, és hosszú távon ez is a cél, mert helyreáll a környezeti egyensúly. E törvényjavaslat szerint viszont ez nem cél, hiszen akkor miből pótolják a költségvetési hiányt majd a későbbiek során.

Így fordulhat elő például az első súlyos szakmai hiba, hogy fokozottan érzékeny területen ötszörös a területérzékenységi szorzó a talajterhelési díj megállapításánál, miközben arcpirulás nélkül leírja, hogy ez egyébként vízjogi engedély alapján végzett talajterhelés. A fokozottan érzékeny területeken ezzel szemben az általánosan is megszokott tevékenységek folytatása is kiváltást igényel, ezzel szemben ez a javaslat engedi, hiszen az ötszörös szorzó jó bevételt jelent. No, ennyit a szakmaiságról és a fenntartható elvekről!

Sajnálattal kell megállapítani, hogy az előterjesztők félrevezetik a jóhiszemű képviselőket, de nem így az éles szeműeket, főleg a polgármestereket. Amikor azt mondják, hogy ezeket a díjakat a szolgáltatók fizetik meg, akkor arról mélyen hallgatnak, hogy azt könnyedén és szívfájdalom nélkül tovább fogják terhelni a lakosságra. Így fordulhat elő, hogy a csatornadíj több mint 10 százalékkal fog nőni a környezetvédelmi bizottságban történt bejelentés alapján.

Szomorú és elgondolkodtató, hogy a környezetterhelés egyes és nem is a leglényegesebb elemeit kívánják megadóztatni, ahelyett, hogy a teljes, a törvényben említett három elemet leszabályoznák és az elvnek megfelelően kezelnék. Nem lehet hivatkozási alap, hogy nincs hiteles kimutatás a szennyezőkről. A “szennyező, fizessö elvet mind a három elemre teljeskörűen ki kell terjeszteni, és egyúttal bemutatni, hogy miért lesz ez mindannyiunk számára olcsóbb. A hatástanulmány majd bemutatja, hogy miként ösztönöz ez a díj a környezetbarát termelésre, vagy ellenkező esetben miként lesz drágább az a szolgáltatás és kevésbé versenyképes, amely a környezetet indokolatlanul és nagymértékben szennyezi. Nem riogatni, hanem elfogadtatni kell azt, ami jó, amitől egészségesebb környezetben nőhetnek fel gyermekeink, és mindezt olcsóbban tudjuk megoldani, úgy, hogy az fizet, az állít helyre, aki a szennyezést, a terhelést okozta.

Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány megjegyzés a törvényjavaslat egyes területeiről, amelyek jól mutatják e javaslat kidolgozatlanságát, a címben megfogalmazott elvhez való viszonyulást.

Már a címben is ellentmondás van. Az helyes cél, hogy a környezetet és a természetet akarjuk megvédeni a terheléstől, de ehhez nem passzol az a kitétel, hogy a környezet- és természetvédelem költségvetési forrásait teremtsük meg. Ez ugyanis úgy is értelmezhető, hogy nem probléma a terhelés, annak bizonyos mértéke, hiszen jó bevétel a környezetvédelmi kiadásokra. Aztán a törvény hatálya sem jó, hiszen csak egyes környezethasználókra vonatkozik, ami csak a későbbiekben derül ki.

(17.10)

Itt tudjuk meg, hogy nem az a lényeg, hogy mennyire terhelik a vizet, a levegőt, a talajt, hanem hogy kik azok, milyen kör az. Ez pedig ismét messze van a fenntarthatóságtól. Aztán az sem lehet érv, hogy bizonyos szennyezésekről nincs adatunk, nem ismerjük a helyzetet, nehezen nyomon követhető. A kiindulási anyag minden esetben ismert, azt is tudjuk, hogy felhasználásával - annak módjától függően - milyen szennyezés várható, tehát minden terhelés kimutatható, mérhető, díjazható negatív értelemben, csak akarni kell. Egyúttal ezzel is ösztönözni lehet a környezetbarát energiaforrás használatára, a felhasználás hatékonyságának növelésére és módjára, amely kevésbé környezetszennyező.

A diszkrimináció sehol sem szerencsés, főleg nem az a környezetterhelésnél, mert elvtelen megoldásokhoz vezet. Tehát egyértelművé kell tenni, hogy ez nem a környezetterhelési díjról szóló törvény, hanem az e törvényben meghatározott környezetterhelő anyagokra és kibocsátókra vonatkozik. Mindjárt az elején kiderül, hogy például - szemben a víz keretirányelvvel - a felszíni vizek idetartoznak, míg a felszín alattiak nem. Később viszont a befolyt összeg felhasználására már beszél felszín alatti vizekről. Én azt gondolom, teljesen helytelen megfeledkezni a felszín alatti vizekről.

Tisztelt Ház! A három elemről, a vízről, a levegőről és a talajról szólva megállapíthatjuk, hogy a légszennyezők egy szűk körét érinti a szabályozás, homályos megfontolásból. Ha mégis megszületik ez a törvény, komoly presztízsveszteség lesz ez az ágazatnak, néhány nagy szennyező kikerül a díjazottak köréből. A mellékletben található táblázatból az is kiderül, hogy néhány komoly szennyező anyag, mint például a szerves anyagok, szerves oldószerek nincsenek is a listán, ebből adódóan egységdíj sincs. Más szennyezők pedig kisebb szorzóval szerepelnek, nem a súlyuknak megfelelően.

A vízterhelési díj már csak azokra vonatkozik, akik vízjogi engedélyezés alá tartozó tevékenységet folytatnak. Vajon mi lesz azokkal, akik úgy szennyeznek, hogy tevékenységük nem tartozik vízjogi engedélyezés alá? Szerencsésebb, ha felsoroljuk, hogy milyen vízszennyezés esetén kell a díjat fizetni. Véleményem szerint egyébként mindennemű szennyezés esetén.

Aztán jön a következő ellentmondás, mely szerint az fizet, aki a felszíni vízbe bocsát ki szennyező anyagot. De hogy jön ide a szennyvíziszap? Úgy is, mint vízbe engedett anyag, de legfőképp úgy, hogy a mellékletben pedig mezőgazdasági elhelyezésről van szó. Meggyőződésem, hogy ez a talajterhelési díjhoz tartozik. Az iszapnál egyébként más érdekesség is van, mint már azt említettem. Itt vannak, tisztelt képviselőtársam, azok a komponensek, amelyek a víznél még számítanak, a szennyvíziszapnál még nem, de úgy látszik, önöknek az ezüst, az arzén, a cianidok és a cink a szennyvíziszapban már nem számítanak, csak a szennyvízben. Pedig az előterjesztőnek nyilván tudnia kellene, hogy ami a szennyvízben található, az többszörösen jelenik meg a szennyvíziszapban, ha egyáltalán az előterjesztő tudja, hogy mi a különbség a szennyvíziszap és a szennyvíz között.

További furcsaság, hogy míg a szennyvíznél az érzékeny területeken jelentősen szigorítja a szorzószámot, addig a vízterhelésnél - mint már említettem, helytelenül ide sorolja a szennyvíziszapot - megengedhető, és például a Balatonhoz képest egy fokozottan érzékeny területen 0,7-es szorzót alkalmaz, szemben a balatoni 1,4-essel. Na, ennyit az érzékeny területről és az önök érzékenységéről a környezetvédelemhez. Sajnos meggyőződésem, hogy az előterjesztő összekeverte a víz- és a talajterhelést, ami a talajterhelésnél leírtakból is kiderül majd, és azt gondolom, az eddig elmondottakból is jól érzékelhető.

Továbbá: milyen talajterhelési díj az, amely csak arra kibocsátóra vonatkozik, aki nem köt rá a közcsatornára? Ez inkább egyrészt a vízterhelés, hiszen a felszín alatti vizet szennyezi - azt gondolom, ezt is illene tudni -, másrészt ez a csatornázás egyik adott problémájának a megoldásához tartozik, mégpedig ahhoz, hogy valaki rákötött éppen a csatornára, de nem tisztítja meg a vizet. Nos, tisztelt képviselőtársaim, az nem tehet róla, hogy a csatornadíjat befizeti, ráköt a csatornára, majd ezt a közcsatornát egyébként felszíni és élővízbe vezetik. Azért picit gondolkodjunk már el, hogy miért kell azokat büntetni, akik egyébként fizettek csatornafejlesztésért, rákötöttek a csatornára, majd azért, mert a szolgáltató nem tisztítja meg valamilyen oknál fogva, élővízbe vezeti, ezért neki vízterhelési díjat kell fizetni.

Van még egy nagyon érdekes dolog: önök azt mondják, hogy ha valaki számlákkal tudja igazolni, hogy a szennyvizének 90 százalékát elhelyezte, akkor csak a 10 százalék után kell fizetni. Tisztelt Képviselőtársaim! Milyen elvet követnek önök? Ha valaki az 50 százalékot tudja elhelyezni, és tudja számlákkal igazolni, akkor nem lenne fair, hogy a fennmaradó 50 százalék után fizeti ezt a díjat? Miért emelték pont a 90-et és a 10-et ki? Azért, mert nagyon jól tudják, hogy ilyen szinte nincs. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Azonnal befejezem, elnök úr.

Tisztelt Képviselőtársaim! Keverednek a fogalmak, láthatólag semmi nem számít, csak a hiányhoz bekalkulált 11-14 milliárd forint folyjon be. Ilyen körülmények és előkészítettség után ne várják el tőlünk, hogy támogassuk ezt a javaslatot, és önöknek se javaslom, hogy ezt tegyék, mert csak lejáratjuk a környezet- és a természetvédelem ügyét. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu