HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kékesi Tibor hozzászólásával kapcsolatban vannak észrevételeim. Amit Kósa Lajos képviselőtársam az előbb elmondott, az teljesen megfelel a valóságnak, azonban szeretném kiegészíteni azzal, hogy vannak olyan közüzemi vállalatok, amelyek nem is önkormányzati, hanem állami tulajdonban vannak - térségünkben ilyen például a DMRV, hiszen az állam a tulajdonos. A DMRV mint állami tulajdonú társaság, minden évben elkészíti a költségbecslését - a bevételeket és a kiadásokat egyensúlyban kell tartani -, és ebben az esetben az állam az ármegállapító hatóság. Vegyük tudomásul, hogy ez a környezetterhelési díj költség, ennek be kell épülnie az árakba, ezt pedig a lakosság fogja megfizetni.
Itt, Budapesten például ez nagyon súlyos tétel lehet, hiszen tudjuk, hogy a szennyvizek jelentős része tisztítatlanul folyik a Dunába, és értelemszerűen itt legalább 10 százalékos, de lehet, hogy jóval nagyobb árfelhajtó hatása lesz ennek a jogszabálynak, és ezt a budapestiek és a többiek fogják megfizetni.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés