JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Hargitai képviselő úr érdekes összefüggésben vizsgálta az adótörvényeket, és úgy gondolom, hogy figyelemre méltó dolgokat mondott el, elemezte a különböző adónemeket, hogy hogyan hatnak a kistelepülések lakosságára.
Néhány kérdésben valós problémát feszeget a képviselő úr, néhányban azért a szokásos ellenzéki fideszes stílusban eltúlzott dolgokat. Csak szeretném emlékeztetni, hogy a jelenlegi szabály szerint is 800 és 1000 forint között van a gépjárműadó mértéke, amelynek 1002-re (Sic!) történő emelésére kerül sor. Ahol még 800 forint/száz kilogramm, ott valóban elég drasztikusnak nevezhető az emelés, de a többségben már 1000 forint/100 kilogramm, ahol azért 20 százalékos az emelés. Úgy gondolom, ismerve Hargitai urat, elfogadja, hogy ezeknek a bevételeknek kell támogatni az önkormányzatokat.
Az iparűzési adóban figyelemre méltó a közüzemi szolgáltatók iparűzésiadó-megosztása. Erről én is beszéltem - jó lenne, ha ezt meg tudnánk valósítani módosító indítványokkal. Említette a nagyvárosok közlekedését, a nagyvárosi normatívát. Nagyon remélem, hogy az ellenzéki képviselők közül nem lesznek olyanok, akik megszavaznának egy ilyen normatívát, a beterjesztett törvényjavaslat nem tartalmaz ilyet. Nagyon fontos, hogy a kormány nem javasolt ilyet, és kérem, hogy a vidéki képviselők majd a módosító indítványoknál is figyeljenek oda, hogy milyen módosítók mellé adják a nevüket. Remélem, hogy nem lesznek jogosak azok az aggályok, amelyeket most megfogalmazott a képviselő úr.
Még egy dolgot a személyi jövedelemadóról szólva: van olyan módosító indítvány az MSZP soraiból, én is jegyzem az egyiket, amelyiket ha támogatják, és odaállnak mellé, akkor egy arányos személyi jövedelemadó megvalósítására lesz lehetőség.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés