LÁZÁR MÓZES (Fidesz): Tisztelt Ház! Az az igazság, hogy valóban szerintem azért elfogadhatjuk azt az érvelést, hogy itt politikai és szakmai érvek is elhangzottak a négy óra alatt. Ugyanakkor nagyon fontos szakmai kérdésekre senki nem adott választ - az államtitkár úr itt ül.
Tömegközlekedés esetében van lehetőség mentességet kérni. Miért nem kértünk? Miért 40 százalékkal magasabb, mint az EU által meghatározott minimumösszeg mind a két energia esetében? Miért? Miért január 1-jével vezetik be, és miért nem várjuk meg legalább a május 1-jét, amikor konkrétan tagjai leszünk az Európai Uniónak? Miért nem szól egy megveszekedett szót sem ez a javaslat olyan kompenzációról, amiről az előterjesztő azt mondta, hogy nem lehet mentességet kérni, jelesül az intézmények, az önkormányzati intézmények esetében? Legalább egy utalást tehetett volna rá valaki, hogy ebben az esetben az önkormányzatoknak valamilyen segítséget fognak nyújtani. S plusz, ha már 40 százalékkal magasabb, mi lesz a későbbiekben a sorsa ennek? Ismételten majd ráütünk a hasunkra, és akkor mindig az aktuális, EU által meghatározott összegre ráteszünk 40 százalékot? Vagy mi van akkor - ezt most kiszámoltuk 260 forintos euróval -, ha ez az euró más lesz, alacsonyabb lesz, magasabb lesz? Ezekre a konkrét kérdésekre - ez pedig többször elhangzott - senki nem adott választ.
Tehát azt gondolom, hogy nyilvánvalóan ez is gerjeszti a vitát, nemcsak az, ha néha vérmérséklettől függően kicsit politikai ízűvé válik a vita. Nagyon fontos szakmai kérdés, de abból a szempontból politikai kérdés, hogy az energia 10 millió magyar állampolgárt érint, akár közvetlen, akár közvetett módon. Egész egyszerűen arról van szó, hogy az adóalanyok olyan szolgáltatók és felhasználók, akiken keresztül el lehet dugni a lakossági többletterhet. Erről szól a történet.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés