MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is egy részével szeretnék foglalkozni a jövő évi adótervezetnek, ez pedig nem más, mint az áfa témaköre, és az áfa témaköréből is egy olyan terület, amely, úgy gondolom, nagyon sokakat fog érinteni, és számomra meglepő és megdöbbentő, hogy a magát szociálisan érzékenynek nevező kormány - (Dr. Veres János képviselőtársaival beszélget.) amennyiben államtitkár úr is figyel - ilyen intézkedések és adótörvény-módosítás tervezetét terjeszti be.

(21.50)

Ugyanis nem másról van szó, tisztelt képviselőtársaim, mint az építési telkek adóterheinek növeléséről. Ebben az esztendőben még az építési telkek tárgyi adómentes kategóriába tartoznak, de a kormány által beterjesztett adótörvény-javaslat alapján jövőre a 25 százalékos áfakulcs-kategóriába kerülnek átsorolásra az építési telkek.

A beterjesztett törvényjavaslat indoklása érvként azt hozza fel, hogy az építési telek az adóköteles felépítménnyel megegyező adóterhet viselne majd az elkövetkezendő esztendőben. Ez a fajta érvelés azonban eléggé elgondolkodtató, és nem tudom, akik ezt leírták, tisztában voltak-e az egyébként hivatkozott európai uniós szabályozással, miszerint az Unióban kötelező áfát érvényesíteni az építési telkekre. Ugyanis az Európai Unióban egyrészt nem minden tagországban kötelező az építési telkeket áfával terhelni, és egyébként is és jellemzően az Európai Unióban még a felépítmények is - tehát nemcsak az építési telkek - a 12 százalékos, tehát az alacsonyabb, a kedvezményes áfakulcsba tartoznak. Ezért, ha a kormány mindenképpen áfázni szeretné az építési telkeket, abban az esetben is maximum a 12 százalékos kedvezményes kulcsba, illetve most már ezt is fölemelik 15 százalékra, tehát maximum a 15 százalékos kedvezményes kulcsos kategóriába kellene sorolni.

Nézzük, hogy mivel jár ennek az építési telekre kivetett áfának a bevezetése! Kormánypárti képviselőtársaim oly sokszor mondták, hogy bizony gond van a gazdasággal. Úgy gondolom, hogy az elkövetkezendő évben, amennyiben a dolgok így haladnak, még több probléma lesz, hiszen tavaly és tavalyelőtt az építőipar a nemzetgazdaság húzóágazata volt. A tavalyi évben például 16-17 százalékkal bővült az építőipar, ami jelentősen hozzájárult a mintegy 5 százalékos GDP-bővüléshez. Ebben az esztendőben viszont, az év első hét hónapjában az építőipari termelés volumene már így is 3,2 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbi időszakhoz képest, és várható, hogy ez a fajta igencsak tetemes adónövelés egyáltalán nem fog ösztönzően hatni az építőipar teljesítményére.

Kiket érint legsúlyosabban az építési telkekre kivetni tervezett áfa? Természetesen a szociálisan érzékeny kormány intézkedéseivel ismét azokat sújtja, akik egyébként a legrászorultabbak lennének, hiszen gondoljunk csak bele, hogy egy olyan család, amelyik ma még új lakás építésében gondolkodhatott, hogyan fogja tudni megtenni ezt az elkövetkezendő esztendőben. Jellemzően azt lehet mondani, hogy azok a házak, lakások, amelyeket valamilyen vállalkozás épített, ha a piaci átlagárat nézzük, valahol 160-180 ezer forint/négyzetméter körülire tehetők, tehát körülbelül ez az a nagyságrend, amelyet a családok megfizethetőnek tartottak. Abban az esetben, ha továbbra is egy ilyen családi ház vagy lakás építésében gondolkodnának, az áfatörvény módosítása után ez az ár már valahol 190-210 ezer forint/négyzetméter körül alakul.

Mi lehet a következő lépése ennek? Azok a vállalkozók, akik az elmúlt esztendőkben ezeket az alacsony bekerülési költségű lakásokat építették, vélhetően nem akkora árréssel és haszonnal dolgoztak, amelyek elbírnák a telekhányadra kivetett 25 százalékos áfaterhet, így aztán ezeket a terheket szinte teljesen biztos, hogy át fogják hárítani a vevőkre, az építtetőkre. Abban az esetben, hogyha valaki egy nagyobb bekerülési költségű lakásban gondolkodik, mint ahogy néhányan megtehették az elmúlt esztendőkben is, lényegesen nagyobb haszonkulccsal dolgoztak és dolgozhattak az építők, így vélhetően ezeknek a lakásoknak az árai vagy nem fognak emelkedni, vagy közel sem olyan mértékben, mint az egyébként kisebb négyzetméterárral épülő lakások. Tehát azok a vállalkozók, akik nagyobb bekerülési költséggel dolgoztak, lényegesen nagyobb hasznot tudtak érvényesíteni, ők ideig-óráig esetleg az áraikban nem fogják érvényesíteni a 25 százalékos áfát, hanem akár a hasznuk terhére is, úgymond, lenyelik ezt az áfanövekedést.

Tehát mindezek alapján egyértelműen elmondható, hogy a kormány pontosan azokat fogja sújtani ezzel az intézkedésével, akiknek egyébként a legnagyobb szüksége lenne erre, azokat a családokat, elsősorban két- vagy több gyermekes családokat, akik eddig bíztak és reménykedtek abban, hogy új, korszerű otthonba költözhetnek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha mindehhez még hozzávesszük az adótörvények további változtatását, amely a felvett vagy felveendő lakásépítési hitelek adókedvezményének megnyirbálásáról szól, sajnos nyugodtan kijelenthetjük, hogy a kormány egyáltalán nem a szociális intézkedéseiről és az alacsonyabb jövedelmű családokról való gondoskodásról válhat híressé az elkövetkezendő esztendőben, hanem pontosan arról, mint amit mi, ellenzéki képviselők már oly sokszor elmondtunk, hogy az elkövetkezendő évek adónövekedései az alacsony jövedelmű családokat, az egyébként is szorult helyzetben lévőket fogják a legnagyobb arányban sújtani.

Úgy gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez az adótörvény pontosan ezért nem tükrözi azt, hogy a kormánynak lenne gazdaságpolitikája, hogy a kormány átgondolt szociális politikával, szociális csomaggal rendelkezne. Semmi más nem vezérli, egyetlenegy szempont: hogy a költségvetésbe a meggondolatlan költekezés miatt minél több pénzt lehessen begyűjteni.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu