TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Amikor megnyomtam a gombot, akkor még egyedül Béki Gabriella küzdött itt a Fidesz képviselőcsoportjával, amiért minden elismerésem. Azóta viszont elhangzott jó néhány más vélemény is, én azonban az ő mondandójára szeretnék még reagálni.
A megtermelt adó elosztásáról volt szó. Ha jól értem, ön továbbra sem ért egyet azzal, hogy az adó egy része maradjon azoknál gyermeknevelési alapon, akik azt megtermelik, hanem helyette azzal ért egyet, hogy azt el kell vonni egy központi kalapba, és egységes alapon szét kell osztani mindenkinek. Tehát vegyük el attól, aki bemegy a munkahelyére, dolgozik és megtermeli, és adjuk oda azoknak, akiknek soha életükben nem volt munkahelyük és nem is lesz, de van gyermekük, és az egyetlen jövedelemforrásuk a családi pótlék. Ön ezzel az elvvel ért egyet, és ezért nem hagyja az SZDSZ, hogy emelkedjen a családi adókedvezmény. Most megkapja ugyanaz a család is a 3300 forintot a két gyermekre, amit ő egyébként megtermel, és beteszi a közösbe. Ezzel nem ért egyet.
Ami pedig az adócsökkentést illeti: figyelmébe ajánlom a következő adókat. Energiaadó. Tetszik tudni, hogy ez melyik tárcához tartozik valójában? A gazdasági tárcához. Környezetterhelési díj. Melyik tárcához tartozik? A Környezetvédelmi Minisztériumhoz. Innovációs hozzájárulás. Új adó. Melyik tárcához tartozik? Az Oktatási Minisztériumhoz. Közlekedési támogatás csökkenése. Melyik tárcához tartozik? A Gazdasági Minisztériumhoz. Gázár növekedése. Melyik tárcához tartozik? A Gazdasági Minisztériumhoz. Ezeket a tárcákat ki irányítja, ki adja ezeknek a tárcáknak a minisztereit? A Szabad Demokraták Szövetsége.
Tehát mielőtt itt tehercsökkenésről tetszik beszélni, tessék elgondolkodni azon, hogy mit is csinálnak az önök miniszterei, és mit terjesztenek az Országgyűlés elé. Köszönjék meg a Pénzügyminisztériumnak, hogy ezt az álságos javaslatot az önök tárcái helyett ide hozta az Országgyűlés elé. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés