JUHÁSZ GÁBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Rejtő E. Tibort, a brókerügy egyik fő gyanúsítottját az ügyészség csütörtökön elszállíttatta a rendőrségi fogdából.

Éppen akkor szállíttatta el, amikor szerették volna ott kihallgatni. Éppen úgy, hogy a szoros ügyészi felügyelet mellett folytatott nyomozás közben nem tudtak tájékoztatni senkit. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Honnan tudjátok? Rendőr vagy?) Éppen olyan gyorsan szállították el, ahogy kerestek másik, a rendőrségi fogdától vélhetőleg sokkal kényelmesebb szálláshelyet az előzetesben lévő férfinak. Az ügyészség szóvivője a köztelevízióban cáfolta, hogy nem egyeztettek; az egyik újságban, a Hírlapban azt mondta, hogy egy nappal később értesítették a rendőrséget - vagyis ezt is mondja, azt is mondja.

Egyes megjelent hírek szerint a rendőrség pénteken sem Polt Péter legfőbb ügyészt, sem szakirányú helyettesét nem tudta telefonon elérni, hogy felvilágosítást kérjen az ügyben. Más hírek szerint a rendőrség azt sem tudja, hogy hol van jelenleg Rejtő E. Tibor. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Jobb is!) A Belügyminisztérium is hallgatott.

Azt kérdezném, államtitkár úr, hogy akkor most mi az igazság Rejtő E. elrejtésével kapcsolatban. Rejtő E. elrejtéséhez lehet-e köze egy állítólagosan 2001-ben elkövetett cselekménynek, amelynek szálai magasra vezettek?

Kérném kedves válaszát. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu