DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! László Csaba pénzügyminiszter úr bevezető előadásában szólt a nyugdíjak ez évi alakulásáról, a jövő évi tervekről, ezeket a számokat megismételni nem kívánom. Mindenesetre ezek tükrében vetődik fel bennünk a gondolat, hogy mire való az ellenzéki oldal megismétlődő, sorozatos riogatása, amellyel a nyugdíjas-társadalmat idegesítik, kihasználva azt, hogy sajnos közülük sokan nem rendelkeznek megfelelő információkkal. Oly sötétre festik az eget, hogy többen ezt komolyan véve bizony nagyon rossz lelkiállapotba kerülnek.
Olyanokat mondanak, hogy jövőre koldusbotra jutnak, hogy nem tudják megvásárolni az ennivalójukat, hogy probléma lesz a villanyszámla kifizetésével. Kérem szépen, ennek az egyik legeklatánsabb példája volt, amikor a nyugdíjastagozat vezetője a szövetségből a következőket mondta: a kormány megszorító intézkedéseivel politikai eutanáziát követ el a nyugdíjasokkal szemben. Ez önmagában is értelmezhetetlen badarság, de erre fel kérdezem én, hol van eutanázia akkor, amikor ebben az évben 7,7 százalékkal növekedik a nyugdíjak reálértéke. Márpedig tudjuk jól, hogy a reálértéket az infláció leszámításával kell figyelembe venni. Mert igenis a költségvetési törvényben tervezett inflációs mérték nem lesz több a tervezettnél, nem fogja elérni, reméljük, az 5 százalékot sem, ezzel szemben jelentkezik a 7,7 százalékos emelkedés, ami nagyon jelentős.
Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés