DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai napon bebizonyosodott, hogy a Medgyessy-kormány működési ideje alatt az emberek zsebébe több pénz került, és az önkormányzatok is lényegesen bővebb forrásból fognak gazdálkodni.

Néhány erőtlen kísérletet tettek ellenzéki képviselőtársaink ennek ellenkezőjének bebizonyítására. Mégis megállapíthatjuk, hogy a több pénzt egyfelől a munkavállalók reálkeresetének a növekedése, a saját jövedelemmel nem rendelkezőknek az esélyegyenlőségi javítása, a normatív alapon járó támogatások, a családok felzárkóztatása érdekében a családi pótlék, a tudás megszerzése érdekében a tankönyvtámogatás és az önkormányzatok autonómiájának és fejlődésének lehetősége megteremtésében a központi források igazságosabb elosztása jellemezte.

Ezért tehát, képviselőtársaim, hálásak lehetünk, hogy ma megbeszélhettük önökkel ezeket a kérdéseket. Azt javaslom, vizsgálják meg, hogy valóban igazuk van-e akkor, amikor egyfelől azt mondják, hogy fölösleges ígéreteket tettünk, hiszen azokat nem tudtunk megtartani és nem volt forrása, másfelől ennek kétszerese elköltésére biztatják a kormányt olyan forrásokból, amikre önök szerint sincs meg a megfelelő fedezet.

Vajon igazságos-e, hogy miközben minden családot látszólag féltenek, még a mai vitanapon is olyan jövedelmi pozícióban levő családok többlettámogatására hívták fel a figyelmünket, ahol a kedvezmények - bármilyen szomorú is, Sisák képviselőtársam - egy parlamenti képviselő fizetésénél vehetők csak igénybe. (Sisák Imre: Nem erről beszéltem!)

Ezért úgy gondolom, hogy a kormány és a parlament patkójában ülő minden képviselő az azonos esélyhez jutás feltételének megteremtésében, az önkormányzatok és az önkormányzatok területén lévő lakosság jobb életminőségének elérésében kell hogy érdekelt legyen.

A következő évi költségvetés megőrzi azokat a pozíciókat, amelyeket elértünk az elmúlt másfél év alatt. Ezért tehát a szociális ellátásoknál, a gyermek- és szociális alapfeladatoknál, a normatívák, eddig meglévő támogatások mellett, a házi támogató szolgálatok működtetéséhez, a házi gondozási körzetek kialakításához, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtáshoz milliárdokat fogunk költeni, hogy ne kelljen az embereknek elmenni a lakóhelyükről a szociális támogatásért.

A gyermekvédelmi szakellátáshoz a szociális törvényben megszabottak szerint normatív támogatást biztosítunk, ahogyan a fogyatékos személyeknek is, a nappali intézményekben, hiszen tudjuk, mekkora igény van ezeknél az embereknél erre. Csak egyetlen számot erre: 442 ezer forint ellátottanként, ami ezeknek a szociálisan hátrányos és a családok életét meglehetősen nehéz helyzetbe hozó emberekhez segítségképpen jut, ahogyan az iskolai oktatásban az alsó és felső évfolyamon hozzájuthatnak azokhoz a támogatásokhoz, hogy ne csak a központban lévő és ne csak a jobb sorsú gyerekeknek adasson meg egy szebb jövő, hanem mindannyiunk gyerekeinek és az egész országnak.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu