CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Kedves Tállai képviselőtársam, ön nem mondott igazat, mert ha elolvasta volna azokat a nyilatkozatokat, amelyeket én tavaly nyáron tettem, és ha részt vett volna azokon a szakmai fórumokon, amelyeken lakásügyben az ön képviselőtársa, Sasvári Szilárd vett részt, akkor pontosan tudta volna, hogy első perctől kezdve kritizáltuk az adójóváírás összefüggéseit az adóhitelnél. Mégpedig azért, mert az adatok azt bizonyítják, hogy a felső jövedelmi réteg 20 százaléka veszi igénybe az adó-visszatérítés 44 százalékát.

(19.50)

Ezt mutatják az adójóváírások. Azt mutatják az adójóváírások, hogy átlagban 93 százalék az adójóváírás, és Szabolcs-Szatmár megyében pedig 73 ezer forint. Ez azt jelenti, hogy a lakosság egy jelentős része vagy nem tudja igénybe venni, vagy csak nagyon töredékesen.

A következő, azt gondolom, hogy figyeljen, kedves képviselőtársam, az 52. és a 49. javaslatunkra, azokra a javaslatokra, amelyek még további kedvezményeket kívánnak adni a lakástámogatásnál a gyesen lévő családok számára és azok számára, akik a szociálpolitikai támogatást használt lakásra nem vették igénybe. Mert önök a szociálpolitikai támogatást egyáltalán nem emelték négy év alatt, az meg eszükbe se jutott, hogy használt lakáshoz ezt igénybe lehetne venni. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu