DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Arató Gergely képviselőtársam nem érti érvelésemnek egy részét, elsősorban azt a részét, amit el sem mondtam. Mégis lelkesen vitatkozik velem akkor, amikor azt adja a számba, hogy amellett érveltem, hogy a baloldali lapokat kevésbé sújtja az áfa, a jobboldaliakat meg jobban sújtja. Ilyen szamárságot csak ön állított a velem való vitája során, én ilyet nem mondtam, képviselő úr.
Mindössze azt mondtam, hogy van egy lapstruktúra ma Magyarországon, ahol vannak, mondjuk, bulvárlapok, amiket kevésbé tekintek értékesnek, mint a napilapokat. Hogy mindent megértsen, a Népszabadságot, a Hírlapot, a Magyar Nemzetet és a Népszavát egy körbe sorolom, az értékes lapok körébe, ha már így minősíthetem önöket. Ezek közül nyilvánvalóan több a balliberális értékeket valló lap, mint a jobboldali lap.
Azt mondtam, hogy a kormány beterjesztett törvényjavaslatát a kormány tökéletesen tudatosan terjesztette be. Ők értik, amit csinálnak, szemben Arató képviselő úrral. Ő csak azt látja, és azon gondolkodik, hogy érdemes-e 15 százalékra fölemelni az áfatartalmat, vagy esetleg elgondolkodhatunk azon, hogy ez kevesebb is legyen, legfeljebb kevesebb lesz az Országgyűlés bevétele. Én pusztán azt mondtam, Arató képviselő úr, önnek, hogy a kormány tudatosan emeli fel az áfatartalmat, mert nemcsak költségvetési bevételeket remél, hanem ezt az egészségtelen lapstruktúrát akarja konzerválni, nem is megváltoztatni, mindössze konzerválni. Ennyit állítottam és nem többet. Ha lehet, akkor ezzel vitatkozzon, és ne azzal, amit nem mondtam, mert akkor értelmetlen, elbeszélünk egymás mellett. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés