DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy, illetve két dologra feltétlenül kell reagálnom. Államtitkár úrnak szeretném elmondani, hogy ha a bizottság jegyzőkönyvét megnézi - azokra a fölvetésekre, amelyekben próbáltam önnel vitatkozni, illetve próbáltuk egymást meggyőzni, a vitát nem tartom feltétlenül negatív dolognak -, mindkét esetben azt mondta az előterjesztő képviselője, hogy nekem ebben igazam van. Mondhatta volna azt is, hogy nincs - ennyit a szakmai részéről.

De hadd kérdezzem meg, tisztelt államtitkár úr, a következőt. Persze, hajlandó vagyok elfogadni, hiszen értem, hogy mit szeretne mondani azzal, hogy van környezetterhelési díj, és van bírság. Mutassa meg nekem, tisztelt államtitkár úr, a törvényjavaslatban, hol szerepel, hogy önök számolnak környezetterhelési díjjal és bírsággal! Hol szerepel az, hogy a terhelési díj csak eddig a kategóriáig van, és utána bírság jön? A bírság és a környezetterhelési díj ott jött elő, amikor a környezetvédelmi bizottságban fölvetettük, hogy miért szerepel a költségvetési törvényben bírság, és nem szerepel benne a környezetterhelési díj.

Aztán a szennyvíziszap elhelyezésénél a határértékek és egyebek: ön legalább olyan jól tudja, mint én, hiszen ismeri ezt a területet talán; a szennyvíziszap elhelyezésénél a különböző elemek talajba kijuttatása után az iszap-talaj keverékben lévő mennyisége, illetve koncentrációja az, ami döntő, és ez alapján szokták meghatározni, hogy mennyi helyezhető ki. Egyébként vannak országok, ahol a szennyvíziszap hasznosítása tökéletesen megtörtént már, tökéletesen megoldották. Ott a legnagyobb koncentrációhoz vagy a legveszélyesebb elem koncentrációjához viszonyítják azt, hogy egy évben mennyit lehet kijuttatni, és ezt hány évente lehet oda visszavinni.

Nos, tisztelt államtitkár úr, ennyit a bírságokról és ennyit a környezetterhelési díjról.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu