FARKAS IMRE (MSZP): Kedves Képviselőtársaim! Gondolom, hogy önök mindannyian ismerték az Európai Unióban érvényes szabályozást azt megelőzően, hogy olvashatták ezt a kiáltványt is. Bizonyára így dolgozott már Kékkői képviselőtársam is, Font képviselőtársam is 1999-ben is, és ha akkor fontosnak tartották, hogy a 10 forinttal szemben, amit az akkori kormány előterjesztett, 5 forint legyen az adó, én ahhoz képest mondom most, hogy méltánytalan egy nullaforintos adóra javaslatot tenni.
Amelyik irányba pedig Font képviselőtársam elvitte a javaslatot, hogy a saját módosító indítványáról van szó, sejtettem, hogy ebben a vitában ilyen is előfordulhat, ezért én is elhoztam azokat a módosító javaslatokat, amiket akkor benyújtottunk, és én is el tudom mondani az Országgyűlésnek és különösen Font képviselőtársamnak - bár nem gondoltam, hogy erre itt szükség lesz -, hogy akkor az 1501/91. számon nyújtottuk be a bor adójára vonatkozó javaslatunkat, ami az elfogadottak között szerepel, mert véletlenül éppen mi is a kormánypárti képviselőkkel azonosan 10 forint helyett 5 forintban javasoltuk ezt megállapítani. De én nem a beadott indítványról, hanem a szavazás eredményéről beszéltem, hogy kik voltak azok a parlamentben, akik ezt egyébként meg is szavazták.
Ezért kérem képviselőtársaimat, hogy legalább az 5 forint alá ne menjenek, és bízzunk benne mindannyian, hogy 12 forintnál kisebb lesz a bor jövedéki adója a következő évben is. (Dr. Kis Zoltán: Font tízet szeretne.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés