FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elnök úr, az ügyrendi indítványom, hogy kérem, szavaztassa meg és függessze fel, bizonytalan időre napolja el az adótörvények részletes vitáját, mert a kiadott T/5478/276. sorszámú ajánlás a képviselőket súlyosan megtéveszti, a valóságot nem tükröző módon nyújtották be a parlament elé. Több képviselőtársammal megnéztük, vajon miért van az, hogy az egyéni módosító indítványok mögött... - és elnézést azoktól, akiknek a nevét most sorolom: Fónagy, Latorcai, Lengyel képviselőtársunk mindegyiknél ott szerepel, holott nem az indítvány benyújtói.
A legmókásabb talán a 95. oldalon a 160. sorszámú indítvány, ahol történetesen a bor jövedéki adójának mértékét javasolják többen 0 forintra. Kékkői Zoltán, Herényi Károly, Tóth András, Mádi László valóban az indítványt benyújtó képviselők, azonban Fónagy, Latorcai, Lengyel neve még ott szerepel, mind a négyszer ugyanahhoz az indítványhoz. Ha megnézzük, körülbelül 250 indítványnál szerepel ez a három név, ami lehetetlen.
(22.20)
Mondom, itt valami olyan megtévesztésről van szó, ami, úgy érzem, a képviselők helyzetét súlyosan sérti, és megtéveszti a vitában részt vevőket is. Kérem ennek a tisztázását.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés