GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Tállai Képviselő Úr! Örülök, hogy részben megértette az indítványom lényegét. Miközben nem kímél bennünket, és ostoroz lendületesen, ha egy kérdésre válaszolt volna, hogy azt a 25 százalékot, amit az ön gondolata szerint elvenne az önkormányzati büdzséből, azt honnan és miből tenné vissza.
Ennek az indítványnak pont az a lényege, hogy az önkormányzati finanszírozás szempontjából az önkormányzatok nem sérülnek, tehát hozzájuk továbbra is változatlanul be kell fizetni a helyi iparűzési adót, viszont tudva azt, hogy a vállalkozások számára ez egy meglehetősen nagy teher, mert nem nyereségfüggő, hanem bevételfüggő; tudva azt, hogy ott vannak korrekciós tételek, amiket nem akarok felsorolni, mert a két perc ehhez kevés, tehát egy korrigált bevételre vetített helyi iparűzési adó. Azt gondolom, ezért méltányos az, hogy ezt levonják a társasági adóalapjukból.
Önnek abban igaza van, hogy ez egy kicsi összeg, mert a társasági adó most már az előterjesztés szerint mindössze 16 százaléka a nyereségnek. Ha ez, mondjuk, 40-50 százalék lenne, akkor ez egy sokkal nagyobb összeg, de azt gondolom, hogy ez mindenképpen - úgy, ahogy ön is gondolja - egy üzenet a vállalkozások felé, hogy amennyiben tisztességgel és becsülettel teljesítik az önkormányzat felé a kötelezettségüket, akkor igenis azt levonhatják a társasági adóalapjukból.
Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés