ELNÖK: Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom. Megkérdezem az államtitkár urat, kíván-e felszólalni. (Dr. Veres János: Most nem.) Most nem. A határozathozatalra várhatóan a következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Következik a környezetterhelési díjról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/5481. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/5481/102. számon kapták kézhez.

Indítványozom, hogy a részletes vita a módosító javaslatok közötti összefüggésekre figyelemmel két szakaszból álljon.

(2.20)

Kezdeményezem, hogy az első szakaszban az egyes díjakra vonatkozó rendelkezéseket vitassa meg az Országgyűlés, az ajánlás 4-109. pontjai alapján. A második szakaszban pedig a preambulumot érintő 1., 2. és 3 ajánláspontok megtárgyalására kerüljön sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a javasolt vitaszerkezettel. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az indítványt az Országgyűlés elfogadta.

Nem szeretném újból felolvasni a felhívom figyelmüket kezdetű szakaszt. Ugyanaz érvényes, mint az előző két vagy három napirendi pontra.

Megnyitom a részletes vita első szakaszát, az ajánlás 4-109. pontjai szerint. Kérdezem, kíván-e valaki felszólalni. Megadom a szót Orosz Sándor képviselő úrnak, MSZP-frakció.

Forrás: parlament.hu