KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Én is Farkas Imre képviselőtársamnak szeretnék válaszolni. Gondolom, képviselőtársam emlékszik arra, hogy amikor ez az adó bevezetésre került, azt megelőzően úgynevezett fogyasztói adó terhelte a bort. Ez 11 százalékos volt. Ahhoz képest már a 10 forint is csökkentést jelentett, ugyanakkor a 10 forintot végül is 5 forinttal fogadtuk el.
De gondolom, képviselőtársam is ismeri az Európai Füzetek 21. számát - ezt önök, az önök kormánya adja ki, alul oda is van írva, hogy a Miniszterelnöki Hivatal kormányzati stratégiai elemzőközpont és a Külügyminisztérium közös kiadványa. Én tehát innen vettem a bátorságot, hogy ha már az önök kormánya így gondolkodik - és felolvasom önnek -, akkor biztos, hogy beadhatjuk ezt a módosító javaslatot: „
Az EU bortermelő tagállamaiban az ágazat termékeire kivetített jövedéki és forgalmi adó jóval alacsonyabb a nálunk alkalmazottnál. A borok átlagos áfaterhelése 15-16 százalék, a jövedéki adó mértéke ezekben az országokban a boron vagy nulla, vagy minimális. Annak érdekében, hogy a csatlakozás után versenyhelyzetünk ne legyen rosszabb, hosszú távon szükséges volna az ágazat termékeire kivetített adó számottevő mérséklése.ö
Kicsit folytatom tovább, mert érdekes, és kapcsolódnék Font képviselőtársamhoz is. „
Franciaországban, amely az egyetlen olyan bortermelő tagállam az Unióban, amelyben a borra kivetett jövedéki adó mértéke nem nulla, a vámhatóság a begyűjtött jövedéki adó 95 százalékát adja a szakmai szervezeteknek vissza.ö Ez nagyon fontos dolog! Itt még ilyenről sem olvastunk, hogy ezt a pénzt visszaadják a szakmai szervezeteknek!
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés