LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Vitányi István képviselőtársam módosító javaslatához kapcsolódik a magam mondandója is. A törvényjavaslat 129. §-ának (1) bekezdésének elhagyását javasolom, mert az az MDF véleménye, hogy ilyen magas örökösödési illeték az tulajdon elleni támadás, azaz a polgári lét és a polgári szabadságjogok elleni támadás is. Célja a kistulajdonosok függésben tartása, kiszolgáltatottságának tartóssá tétele mindazokkal szemben, akiket nem terhelnek ilyen illetékek. Például minden kisvállalkozó halandó, így családját értelemszerűen keményen megviselik a műhelyek, üzletek, termőföldek után fizetendő, durván felemelt örökösödési illetékek, míg ezzel szemben a nagytulajdonos multicégek mint halhatatlan jogi személyek mentesek ilyen illetékek megfizetése alól. Az a véleményünk, hogy a szabad verseny durva megsértését idézi elő, és leplezetlenül kistulajdonos-ellenes célokat szolgál a javaslat.

Súlyosbítja a kiszolgáltatottságot az a tény is, hogy ma mindannyiunkra tulajdont kényszerít az állam. Mind a lakástulajdon, mind a termelői tulajdon nem luxus, hanem kényszer. Ma az állam nem kínál fel sem bérlakást a lakosságnak lakhatása érdekében, sem munkahelyet munkavállalása érdekében. Ezt a körülményt is figyelembe véve ezek az illetékterhek súlyosabbak, mint korábban voltak, mert akkor legalább felkínálták a lakosságnak a tulajdon nélküli lakhatás és munkavállalás lehetőségeit, azaz sokan nem kényszerültek a tulajdonnal járó illetékterhek viselésére.

Éppen ezért nagyon javasolom, hogy fontolják meg Vitányi István képviselő úr gondolatait. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu