SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tökéletesen egyet tudok érteni Farkas Imre képviselőtársammal és azon képviselő hölggyel és urakkal, akik ezt a 360. számú módosító javaslatot benyújtották. Már csak azért is, mert ez egyrészt jelentős mértékben sújtaná a lakosságot, és ugyancsak jelentős mértékben sújtaná az önkormányzati feladatellátáson keresztül az ellátottakat. Hiszen tudjuk, hogy a 2004. évi állami költségvetésben az önkormányzati támogatások növekménye összesen 4,1 százalékos mértékű lesz, amennyiben jelen formájában fogadja el a költségvetést a parlament. Azt is tudjuk, hogy azon kezdeményezések, amelyek korábban hangzottak el a parlamentben a 2003. évi költségvetés vitájában, illetve most, az elmúlt heti vitanapon, azt javasolták, hogy az úgynevezett dologi automatizmusok, amelyek a közüzemi kiadások után illetnék meg az önkormányzatokat, 2004-ben is nullaszázalékos mértékben jelentkeznek az állami költségvetésben, és bizony tovább romlana a helyzet abban az esetben, ha az elektromos energia a 15 százalékos áfakörbe lenne besorolva.
(1.00)
Szomorúan állapítottam meg, hogy a gazdasági bizottságon kívül egyetlen bizottság sem támogatja ezt a módosító indítványt. Miután az előterjesztő képviselője nem ért egyet, ezzel, úgy tűnik, a kormány egyetértése hiányzik. Azt kérem a parlamenti ülésteremben helyet foglaló képviselőktől, hogy támogassák ezt a módosító indítványt, hiszen ez az egész magyar lakosságot és mind a 3178 önkormányzatot egyértelműen pozitívan érintené.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés