SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ami a telekáfa kérdését illeti: legnagyobb sajnálatunkra kell, hogy ez a 25 százalékos kulcsba kerüljön, mivel a csatlakozási tárgyalások során az elmúlt kormányzat zárta ezt le, és nem kért derogációt, tehát kedvezményt a telekáfára. Ezért vagyunk kénytelenek most elviselni - hiába nevet Font képviselőtársam -, az ingatlannal együtt a teleknek is a 25 százalékos kulcsban kell lenni. Tehát az az első tétel, amit ki kell mondani, hogy a derogáció elmulasztása eredményezi ezt a helyzetet.

A másik: azért pozitívumként el tudjuk mondani, hogy ez a magánszemélyek közti forgalmat nem érinti, mindazok ellenére, hogy az elmúlt kormányzat a derogációt elfelejtette megkérni.

A harmadik: ez a kormány biztosít egy átmenetet azok számára, akik érvényes szerződéssel rendelkeznek, de az ingatlanjukhoz még nem jutnak hozzá. Ha ők bejelentik a földhivatalnál a szerződés tényét december 31-ig, akkor az általuk megkötött szerződést nem kell módosítani.

Az árnövekedés hatása pedig jócskán eltúlzott. Ha elővesszük a mai napilapokat, amelyekben szakértők nyilatkoznak erről, akkor láthatjuk, hogy ez nem okoz olyan mértékű árnövekedést, mint amit néhányan mondanak. S van még egy pozitív hatása is ennek, az, hogy a telek közművesítésére fordított áfát nem kell a telek árába költségként beszámítani, hanem az is egy levonható tételként megjelenik, mivel a telek nem tárgyi adómentes lesz, hanem adóköteles.

Még egyszer hangsúlyozom, nem kedvünkre való, hogy a 25 százalékos áfakulcsba kerüljön, csak nem tudunk mást tenni.

Forrás: parlament.hu