DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ígérem, ez az utolsó felszólalásom a mai vitában. Először is szeretném előrebocsátani azt, hogy én az Alkotmánybíróság határozatainak mindenkori nagy tisztelője vagyok. Tehát amikor itt polemizálok, akkor ez nem azt jelenti, mintha én nem kívánnám elfogadni ezt zsinórmértékként. Igenis elfogadom, én csak azt kívánom hozzátenni ehhez az egész kérdéskörhöz, hogy a viszonyok változnak, nem lehet statikusan szemlélni semmit sem. A jogalkotónak mindig figyelemmel kell lennie arra is, hogy momentán, a fejlődés jelenlegi szakaszában, a 2003. év Magyarországában melyik alkotmányos alapjog veszélyeztetett jobban, mint esetleg a másik.

Ha egy alkotmányos jog erősen veszélyeztetett egy helytelen gyakorlat által, eredeztessük ezt akár a politikai kultúra hiányából, akár az oldalak ma már megengedhetetlen mértékű szembeállásából, akkor mégiscsak keresni kell az utat a törvényalkotónak ahhoz, hogy megoldja ezt a problémát, és az erőteljesebben veszélyeztetett jogtárgynak, ha kell, a jog eszközével, ha kell, urambocsá, még a büntetőjog eszközével is megpróbáljon segítséget nyújtani. Most egy ilyen kísérletről van szó. Hogy ez hova fog vezetni, azt majd a tisztelt Országgyűlés fogja eldönteni.

De a nagyon hosszú vita során nem hallottam még javaslatokat. Eddig csak nagyon finoman, szakmailag is tényleg magas színvonalon megfogalmazva, ellenvélemények kifejtésének a sorozatáról volt szó, de önök is tudják, hogy a jelenlegi jogi szabályozás nem jó, és nem vázolták még fel azt a kivezető utat, amit önök jónak tartanának - ezt várjuk, és ezt kérjük. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu