DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tényleg egyszerűen elképesztőnek tartom, hogy Salamon László képviselő úr szerint Kuncze Gábornak az a bekiabálása, hogy “tolvaj bandaö, gyűlöletbeszéd, és nem beszél Kövér Lászlónak az akasztós beszédéről, és mondhatnám szinte minden héten azokat a hihetetlen kemény, gyűlöletkeltő beszédeket, amelyek jobboldalról elhangoztak. De én ebben nem kívánok többet érvelni, elfogadom elnök úr véleményét, hogy ez már nem tárgya ennek a vitának.

Az azonban igen, s még egyszer erre fölhívom szocialista képviselőtársaim figyelmét, hogy ha ez a törvény hatályba lép, figyeljenek oda Salamon László szavaira: szerintük egy ilyen bekiabálás már gyűlöletbeszéd. Képviselővel szemben persze nem fognak tudni eljárni; újságírók, közírók, gondolkodók ellen, akik a véleményüket nyilvánosságra hozzák, és amely elmarasztaló lesz a Fidesszel kapcsolatban, perek sokasága indulhat be. Perek sokasága olyan ügyekben, amelyeknek semmi köze a gyűlöletbeszédhez, pusztán a politikai vitáknak részét képezik; a stílusról, még egyszer, lehet vitatkozni. És ha ez bekövetkezik, akkor nemhogy azoknak, akik eddig féltek, nekik lehet abbahagyni a félést - csúnya magyar kifejezéssel -, hanem mindenkinek, aki ebben az országban demokrata, és aki úgy gondolja, hogy elmondhatja a véleményét az adott kormányról, legyen az egy szocialista-szabad demokrata kormány vagy egy Fidesz vezette, Fidesz-MDF vagy bármilyen kormány, elmondja véleményét, és ha kritikus, kemény szavakat használ, Salamon László szerint ez gyűlöletbeszéd lesz.

(17.50)

Salamon László a Fidesznek az egyik első számú alkotmányjogásza, úgyhogy akkor lesz okunk félni, nemcsak azoknak, akik ma félnek, hanem sokkal többünknek. Nagyon kérem a Szocialista Pártot, hogy ne szavazzák meg ezt a valóban veszélyes törvényt. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu