SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ugyan valóban bejelentkeztem írásban előre, és nem nyomtam meg kétpercezésre a gombot, de azért mégiscsak szeretnék reagálni most, ebben a hozzászólásomban az előttem szóló szocialista képviselők néhány mondatára.

Abban Gúr Nándornak igaza van, amikor a hatékonyságról beszélt, hogy jó, ha ezek a pénzek, a szakképzési hozzájárulásra szánt pénzek ott landolnak, ahol ennek valóban van hosszú távú értelme, de a tapasztalataim azt bizonyítják, hogy eddig is a cégek azoknak az iskoláknak adták, ahol látták ezt a hasznosulást. Tehát nagyon nehéz volt ilyen pénzeket megszerezni. Csak röviden ezzel a félperces reagálással arra utaltam, amit korábban említettek.

Hogy a hozzászólásomat így felvezessem, azt látni lehet, hogy az, hogy ez a törvény, amelyik 1988 óta létezik, de a valóságban 1978 óta - hiszen egy rendelet formájában akkor is már működött a szakképzési hozzájárulásról szóló jogszabály -, nagyon helyes. Én azt is helyesnek tartom egyébként, hogy ezt a szakképző intézmények maximálisan kihasználják. Azt is nagyon helyeslem, hogy ez a törvénymódosítás, amely számos ponton hozzányúl a korábbi törvényhez, nem hoz radikális változásokat. Ez szerintem nagyon helyes és üdvözlendő, mert bár jelentős törvénymódosítás, hiszen sok ponton hozzányúl, de mégsem hoz olyan irányú változásokat, amelyek esetleg ne lennének később visszafordíthatók. Ennek tehát mindenképpen örülni tudunk.

Örülök annak is, hogy most is, az elmúlt évekhez hasonlóan, a megváltozott igényeknek megfelelően próbál haladni a törvénymódosítás. Tudjuk jól azt, hogy a szakképző intézmények, iskolarendszerű szakképzést folytató intézmények alapvetően három lábon állnak, és úgy próbálnak megélni. A normatív támogatás és az önkormányzati támogatás a két fő pillér, a fejlesztési pénzeket pedig a szakképzési hozzájárulásból remélhetik. Ez egyébként sok esetben alapja a pályázatok elnyerésének is, sok esetben ki is használják. De azért, nem tudom, melyik képviselőtársam említette - talán éppen Kuzma László képviselőtársam -, bizony nagyon sok esetben, ha egy ÁSZ-vizsgálatot kapnának ezek az intézmények, akkor megbukhatnának, mert ezeket a fejlesztési pénzeket, támogatási formákat sokszor működésre használják fel. Tehát ez irányba is a törvény helyesen hat, hogy az ellenőrzést ilyen módon erősíti. Ez is üdvözlendő.

Csak címszavakban, hogy mi az, amit nagyon támogatunk, és mi az, amiben még helyeseljük a kormány elhatározását. Az például mindenképpen öröm, hogy a hagyományosan szufficites kasszát igyekszik most is még nagyobb mozgástérrel kibővíteni.

(10.40)

Nagyon támogatom a 20 százalékos befizetési kötelezettséget azoknak, akik nem képeznek, és nagyon helyesnek tartom az átalánydíjas elszámolást is.

Ebben is támogatom Gúr Nándor hozzászólását és elképzeléseit, hogy a törvényjavaslat a saját szakképzést ösztönzi, támogatja. Vannak azonban olyan kifogásaink is, illetve személyes kifogásaim is, amit esetleg módosító indítványok formájában szeretnék majd a parlament elé tárni.

Kérdés formájában vetem azt fel, hogy a fogyatékkal élőket foglalkoztató gazdálkodó szervezetek vajon miért nem vehetnek igénybe szakképzési hozzájárulást, miért nem tartoznak a lehetőséget igénybe vevők körébe. Akár csak a fogyatékkal élők arányában, hiszen ez megtehető, csupán egy kis technikai módosítás lenne; nem olyan nagy a kör, hogy ezt ne lehetne igénybe venni. Aztán például tudjuk jól, hogy a kollégiumok milyen nagy szerepet játszanak a diákok életében. A szakképzésben részt vevőket fogadó kollégiumok, illetve ez a kollégiumi tevékenység vajon miért nem támogatható? Véleményünk szerint ez éppúgy része a szakképzésnek, mint a gyakorlati képzés. Vagy például megint csak kérdés formájában vetem ezt fel, hogy az állam által létrehozott olyan közalapítványok, amelyek szakképzést támogatnak, ugyan miért nem támogathatók ebből az alaprészből. Közel 20 milliárd forint fog ebben az évben befolyni ebbe az alaprészbe. Ebből az a néhány közalapítvány egy kis résszel, egypár tízmillió vagy százmillió forinttal szerintem igazán támogatható lehetne.

Ezek olyan kérdések, amelyek szerintem voltaképpen talán nyitott kapukat döngetnek, hiszen önök is ezt gondolják. Kérem, támogassák majd a módosító indítványainkat, ha ezeket beadjuk.

Van persze nagyobb kifogásom is a törvénnyel, most ezt a két-három mondatot szeretném elmondani.

Kicsit visszalépésnek tartom, sőt nagyon visszalépésnek tartom azt a cikkelyt, amely a zárórendelkezésekben olvasható, amely megváltoztatja a tavaszi közoktatási törvény egy-két paragrafusát. Eszerint a heti kötelező tanórai foglalkozások 12 százaléka fordítható elméleti képzésre, hátrányos helyzetűek képzésére, ezt most lecsökkentette 5 százalékra. No persze, én sejtem a kormányzat szándékát, akaratát és az okait; gondolom, hogy annak idején, amikor ezt a törvénybe beemelték, még tavasszal, akkor úgy gondolták, hogy lesz elég forrás erre. Most már azonban látható, hogy nincsen forrás, ezért levették a 12 százalékot 5 százalékra. Ez kétségtelenül visszalépés, és a hátrányos helyzetűek megkurtítása, mert nem jutnak hozzá a képzéshez.

Ilyen gondom, hogy több helyen utal a regionalitásra a törvényjavaslat, amely elvileg jó lenne, csak képviselőtársaim, nincs előttünk a területfejlesztésről szóló törvény. Mindenki úgy beszél erről a törvényről, mintha már meglenne, tudnánk, hogy miről van szó benne, pedig mindenki csak sejti. Ezt a néhány módosítást abban a törvényben kellene majd tárgyalni. Jó lenne esetleg, ha már most tudnánk, hogy miről van szó, remélem, önök tudják, hogy miről van szó ebben, remélem, államtitkár úr tudja, hogy pontosan mit tartalmaz majd ez a törvény, csak a helyzet az, hogy nem elegáns előreutalni egy még nem létező törvényre.

Ugyancsak ilyen koherenciazavart érzek a felnőttképzési törvény tekintetében is. Ott is mintha arra is lenne egy-két utalás, de a két törvény mintha egymástól szétfutna. Jó lenne majd ezeket együtt tárgyalni bizottsági ülésen is, és itt a parlamentben is módosító indítványokat együtt elfogadni.

Összességében azért a mi képviselőcsoportunk ezt a törvényjavaslatot támogatni fogja, különösen akkor, ha módosító indítványainkat elfogadják. Az álláspontunk persze itt most nemcsak a helyesírási hibák kijavítására szorítkozik; most már lassan az Oktatási Minisztériumtól elfogadottá válhat az, hogy hemzsegnek a beadványaik a nyelvhelyességi, helyesírási hibáktól. Ezeket igyekszünk módosítani, de szeretnénk, ha nem csak az ilyen módosító indítványainkat fogadná el a kormánytöbbség.

Örültünk annak is - amint arra utalt már egyik képviselőtársam -, hogy sok esetben, sok tekintetben visszatérés van a polgári kormány által korábban ratifikált törvényhez. Nincs új a nap alatt, vissza kell térni, csak akkor önök is lássák be, hogy ez a 2002-es, a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény, a kormányprogram, valamint a közoktatási törvény néhány paragrafusa átgondolatlan volt, és talán kicsit hebehurgya volt. Örülünk, hogy ezeket most kigyomlálják, emiatt is igyekszünk ezt a törvényjavaslatot ilyen formában támogatni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu