DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A Magyar Posta Részvénytársaság igazgatósága 2003. szeptember 15-én elfogadta a szervezetátalakítás 2004. január 1-jétől megvalósuló koncepcióját. A döntés alapján centralizálja a munkáltatói jogkörgyakorlás rendjét. Ennek következtében 2004-ben üzemi tanácsi választásokra kerül sor a társaságnál, amelynek eredménye meghatározza a társaságnál képviselettel rendelkező érdekképviseletek jogait is.
A képviselettel rendelkező érdekképviseletekkel és a Központi Üzemi Tanáccsal még 1999-ben kötött a munkáltató együttműködési megállapodást, mely a munka törvénykönyvében foglalt kötelezettségeken felül jelentős kedvezményeket biztosít, és komoly anyagi terhet jelent a Magyar Posta Részvénytársaság számára. Figyelembe véve az együttműködési megállapodásokban foglalt feltételeket, a társaság egységesen 2003. szeptember 30-i keltezéssel mondta fel az együttműködési megállapodásokat, úgy, hogy kezdeményezte a jövő évi feltételrendszer és egy új együttműködési megállapodás megkötésére vonatkozó tárgyalást. A felmondásokban biztosította az érdekképviseleteket arról, hogy a munka törvénykönyvében foglalt valamennyi járandóságot és jogosultságot biztosítja az új megállapodások megkötéséig is.
A Postai Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete jelenleg a budapesti 62-es postahivatalban állandó helyiséggel rendelkezik, amiért a többi érdekképviselet részéről is komoly kritikát kapott, hiszen ez jogosulatlan helyzeti előnyhöz juttat egy érdekképviseletet. A Postai Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezetének kezdeményezésére 2003. október 18-án a munkáltató egyeztetést folytatott annak érdekében, hogy az együttműködés feltételei tisztázásra kerüljenek. Az adott szervezet minden ésszerű kompromisszumtól elzárkózott, és ultimátumszerűen közölte a munkáltatóval, hogy az általa használt és a munkáltató tulajdonát képező helyiséget nem hagyja el.
Köszönöm figyelmüket. A következő egy percben folytatom majd. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés