FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nekem megtiszteltetés, hogy Pettkó András hozzám kapcsolódik ezzel a gondolatával, amit elmondott, de nem erről van szó. Tehát én gyakorlatilag nem erre a kérdésre utaltam, csak hozzákapcsolta a saját javaslatát és gondolatát ehhez. Ez a törvény most másképpen fogalmazza meg az adóhatósági adómegállapítást, tehát más dologról van szó, nem egy felülvizsgálatról, átszámolásról, hanem arról, hogy majd a jövőben, 2005-től az adóhatóság készíti el. Ezt Pettkó képviselőtársam ugyanúgy tudja vagy akár jobban is, mint én.
Tehát egy kicsit másról van szó, és gyakorlatilag ezért nem szavaztuk meg a törvényjavaslatukat, és ezt a következő időszakban is megfontolnánk. Nem tartozik tehát ebbe a körbe az az intézmény, amit most be kívánunk vezetni; bár úgy gondolom, hogy ez az intézmény majd eleve elébe megy az olyan jellegű problémáknak, mint amit a képviselő úr felvetett.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés