DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnálattal hallottam, hogy nem válaszolt egyetlen kérdésemre sem; nem válaszolt arra, hogy indult-e vizsgálat a rendőrség szervezetén belül, hogy ki a felelős ezért a durva fellépésért. Még egyszer mondom: nem válaszolt arra a kérdésemre sem, hogy az őrszobán mi okozta azt a sérülést, amelynek az ellátására orvost kellett hívni. És nem válaszolt a harmadik kérdésemre sem. Ezt nagyon sajnálom.
A kérdések ettől függetlenül fennállnak, és én abban bízom, hogy ezekre a kérdésekre választ kapunk, valamint választ kapunk arra is, hogy tudja-e a rendőrség vezetése és a Belügyminisztérium vezetése, hogy a gyülekezési jog alapvető szabadságjog ma a Magyar Köztársaságban, amelynek törvényes gyakorlását a rendőrségnek is tiszteletben kell tartani. Tehát a gyülekezési jog tiszteletben tartása a rendőrségnek is kötelezettsége.
Emlékeztetem az államtitkár urat a budapesti rendőrfőkapitánynak a beiktatása környékén tett nyilatkozatára, amikor azt mondta, hogy a törvénytisztelő állampolgárok számíthatnak a rendőrség együttműködésére. Államtitkár úr, ilyen együttműködésből az állampolgárok nem kérnek.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés