DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Toller László iménti felszólalása rosszkor hangzott el, ugyanis a délutáni mese már elhangzott az óvodákban, az estihez pedig túl korán van, tisztelt képviselőtársaim.
Komolyra fordítva a szót: mindannyian tudjuk, hogy az önkormányzatok közfeladatot, közszolgáltatást látnak el, tevékenységüket mindannyiunk napi és jövőbeli életének megkönnyítése érdekében végzik. Ezért aztán nem mindegy, hogy milyen körülmények között, milyen kondíciókkal tehetik ezt. Ez azért nagymértékben befolyásolhatja azt, hogy miként érzik magukat az emberek az egyes településeken.
Mit szeretnének a gyerekek, a fiatalok, a családosok, a nyugdíjasok, hiszen ők élnek az önkormányzatok területén, ők azok, akik a helyi közszolgáltatásokat igénybe veszik, melyek nagy részét egyébként az állam helyett látják el az önkormányzatok. A gyermekek, a fiatalok normális körülmények között szeretnének óvodába, iskolába járni, netán tornateremben tornászni; a menzán szeretnének jó ebédhez jutni, hiszen közülük sokaknak ez az egyszeri napi meleg étkezés. A családok szeretnének megfelelő otthonokban élni, biztos munkahelyen dolgozni, szeretnék a gyermekeiket felnevelni. Az idősek pedig az életen át tartó munkavégzés után jól megérdemelt és tisztes öregkort szeretnének megélni. Mindannyian azt remélik, hogy élhető településen lakhatnak, és korlátozás nélkül juthatnak hozzá a jó színvonalú közszolgáltatásokhoz.
Ehhez azonban sok feltételnek kell fennállni, több között azoknak, amelyekre Medgyessy Péter ígéretet tett a kampányban, majd a kormányprogramban. A többletfeladatok előírásakor a teljes fedezetet biztosítani kell az önkormányzatoknak, meg kell erősíteni pénzügyi-gazdasági önállóságukat, mert csak ekként működhet az anyagilag független önkormányzati rendszer. Ezek a fő feltételei egyébként az önálló önkormányzatoknak, amelyek - nem vitatjuk - a demokrácia egyik alappillérét jelentik.
Jelenlegi helyzetben az imént elhangzott ígéreteket és a költségvetésben ezeket a lehetőségeket kiteljesítő vagy éppen szűkítő irányokat kell elemezni ahhoz, hogy eldönthessük, milyen is lesz a 2004-es év az önkormányzatok életében. Mára kiderült, így év vége felé, hogy a 2003-as év az önkormányzatok fekete éveként vonul be a képzeletbeli almanachjukba. Már a kormánypárti képviselők, sőt legutóbb a belügyminiszter asszony is elismerte, hogy az elhangzott ígéretekkel ellentétben a legtöbb önkormányzatnál a legnagyobb kiadás, a közalkalmazotti bérek megemelése következtében a bértöbblet nem került teljes egészében kiegyenlítésre. Ez az a helyzet egyébként, amire Toller László is utalt, hogy honnan indulunk. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! 2003-ból 2004-be képletesen szólva a faekétől indulunk és még a körmös traktornál sem tartunk. Ez a helyzet jelentősen visszavetette az önkormányzatok pénzügyi-gazdasági önállóságát, miközben fejlesztési lehetőségeik még nominálisan is csökkentek 2003-ban, nem beszélve az uniós felkészülés elmaradásáról.
A törvényjavaslat benyújtását megelőzően sok rossz hír látott napvilágot az önkormányzatoknál, és amikor a törvényjavaslat benyújtásra került, akkor a rossz sejtésünk valósággá vált. Kiderült, hogy igazak azok a hírek, amelyek arról szóltak, hogy a költségvetés egyik nagy vesztese ismét az önkormányzati szféra. Miért mondom ezt már nem először szocialista kormányok regnálása idején? A helyhatóságok továbbra sem kapják meg a közalkalmazotti bér teljes fedezetét - erre egyébként Medgyessy Péter is ígéretet tett -, továbbá azt sem, amit már ebben az évben e jogcímen nem adtak oda, és az állam helyett - kölcsönből, vagyonfelélésből, más feladattól elvéve a forrásokat - kipótoltak az önkormányzatok. Arról nem is beszélve, hogy azt a szokásos trükköt alkalmazza a szocialista kormány, hogy miközben 6 százalékos béremelési javaslattal áll elő, 6 százalékos létszámcsökkenéssel számolja ki a költségvetési előirányzatokat. Ezt - ahogy már megszokhattuk a kormányzásuk idején - az önkormányzatoknak ismét maguknak kell kigazdálkodniuk. Amennyiben pedig nincs meg a fedezet - de miből is lenne: beszéltünk itt a kistelepülésekről, ahol nincs jelentős személyi jövedelemadó-bevétel, mondta Ékes József felszólalásában, nincs igazán gépjárműadó, és nagyon sok a szociálisan rászorult, akiknek nincs vagyonuk -, miből teremthetik ezt elő?
(14.40)
Vagyonuk jelentős részét a tehetősebb önkormányzatok is már eladták, eladták a gázközművagyont, az ÉDÁSZ- és KÖGÁZ-részvényeiket, és még sorolhatnám. Így nem marad más hátra, további elbocsátásokra kényszerülnek, vagy ha még van lehetőségük, működési hitelt kell felvenniük. Ez pedig azt is jelenti, ha ez nem sikerül, hogy további intézmények bezárására kényszerülnek.
Tudjuk, hogy a feladatok száma jelentősen növekszik. Egy kisvárosi önkormányzatnál, mondjuk, 1990-ben 10 ezer ügyirat keletkezett egy-egy évben, ez ma meghaladja a 25 ezret. A létszám csökken, ez pedig azt is jelenti, hogy hosszabbodik az ügyintézési határidő, még több felesleges időt kell majd tölteni okmányirodában, még több időt kell majd várni az egyes engedélyekre, és lassabban kapják meg a rászorulók is a támogatásokat. Miért jó ez? Hogyan beszélhetünk így ügyfélbarát önkormányzatokról, miközben Vadász János helyettes államtitkár úr arról igyekszik meggyőzni az önkormányzatokat, hogy nem lesz semmilyen elbocsátás? Közben a pénzügyminiszter úr - jó lenne, ha beszélgetnének egymással - többezres elbocsátásról beszél.
A másik nagy csapás az önkormányzatokra az energiaár-emeléséből és az adók emeléséből, elsősorban az áfából adódó többletteher. Tudjuk, hogy már a tavalyi költségvetési vita során a béremelés államilag nem fedezett többletköltségei mellett az úgynevezett dologi kiadásokra fordítható, azaz az intézmények világításának, fűtésének költségéhez adandó forrásnövekedés nem volt kimutatható. Azóta csak rosszabbodott a helyzet, legjelentősebb az intézményi körben - mivel kikerültek a kedvezményezetti körből - a gázár emelése, amely mintegy 40 százalékos, valamint a villamos energia több mint 16 százalékos emelkedése. Ezekkel a költségekkel egyáltalán nem számoltak az önkormányzatok, hiszen talán hittek abban a lassan elmondott mondatban, amiről már nagyon sokszor volt szó itt, a parlamentben, hogy nem lesz gázáremelés. Azóta háromszor emelték a kormánypártok egyébként.
Az emelkedés ellentételezésére pedig semmilyen kompenzáció nincs a jövő évi költségvetési javaslatban. Ez a két tétel, a bér és az energia egyébként a működtetésben a legnagyobb súllyal szerepel minden egyes önkormányzatnál. Nemcsak én mondom, és nemcsak az ellenzéki frakciók, hogy komoly feszültség tapasztalható majd 2004-ben a működtetésben, hanem erről beszélt tegnap Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke, és ha nekünk nem hisznek, higgyenek neki, aki azt mondta, hogy mindössze 2,5 százalékos növekedés, ez jóval a tervezett infláció alatt van, amely véglegesen ellehetetleníti az önkormányzatok működését.
Pedig az önkormányzatok közel fele már gyakorlatilag bérkifizető hellyé vált, hiszen az állami tenyérből eteti őket a központi költségvetés; az úgynevezett önhibájukon kívül hátrányos helyzetű önkormányzatok vagy ebben az évben a bért ki nem fizető önkormányzatok támogatása, az úgynevezett bérhikis kassza az, amely támogatásával működhettek csak. Ez közel fele az önkormányzatoknak. Normális világ-e az, ha az önkormányzatok közel felénél, mint a tanácsrendszerben, a helyi bevételek, az állami támogatások összege még a működéshez sem elegendő, a számuk pedig, ahogy az Állami Számvevőszék elnöke tegnap elmondta, nőni fog? Mi támasztja ezt alá, tisztelt képviselőtársaim? Ma, amikor arról beszélünk, hogy az önkormányzatoknak napi megélhetési gondjai vannak, 5,5-6-7 százalékos inflációról is beszélnek, akkor az állami támogatások több normatíva esetében csökkennek, nominálisan is. Jelentős számban, főleg az oktatási ágazatban változatlanok maradnak, ami azt jelenti, hogy vásárlóértéküket, reálértéküket nem tartják meg, csökkennek, ezáltal a helyzet még tovább romlik.
De hogy mondjak néhány példát is, a vidék Magyarországával kapcsolatos negatív példákat; a lakott külterületekkel kapcsolatos feladatokra fordítandó normatívák csökkennek. Csökkennek a falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás működésére fordítandó normatívák. Ez azt jelenti, hogy valóban igaz az, amit a miniszterelnök mondott, hogy csak az életképes önkormányzatokat kell támogatni? A jövőre meghirdetett gyermekek évében a gyermekjóléti, családsegítő szolgálatok hozzájárulása csökken. Az okmányirodáról több alkalommal nyilatkozott a belügyminiszter asszony, központi okmányirodát kellett létrehozni, mert nem tudták ellátni a feladataikat. Az okmányirodáktól másfél milliárdos pultonkénti összeget vesznek el a jövő évi költségvetésben az önkormányzatoknál. Arról nem is beszélve, hogy a gondozási központok... - a 3000 lakosszám alatti településen a normatíva szintén csökken, csakúgy, mint az átmeneti otthonok intézményi ellátása. Ez azt jelenti, tisztelt képviselőtársaim, hogy az átmenetileg nehéz helyzetben lévő, egyedülálló időskorúaknak, gyermekeknek, szociálisan rászorultaknak a működtetésre szolgáló intézményrendszer kevesebbet kap 2004-ben, mint 2003-ban, amely szintén rossz volt.
Ha már a fogyatékosok évéről beszélünk - és Szászfalvi László beszélt erről a délután folyamán -, a fogyatékosok támogatására szolgáló források is csökkennek a fogyatékosok évében benyújtott törvényjavaslatban. A leghátrányosabb területeken lévő, valamint a kistelepülési önkormányzatok még hátrányosabb helyzetbe kerülnek. Nem beszélve arról, hogy szó van a szárnyvonalak leépítéséről, a kispostákat pedig sorban csukják be. Ez lesz a jövő vidék Magyarországa?
Ugyancsak egy fontos terület, a megyei területfejlesztési tanácsok forrásai változatlanul maradnak. Ez a területi kiegyenlítést szolgáló forrás, a cél jellegű decentralizált alap. Ezek reálértékben csökkennek, ezek szolgáltak a kistelepülések esetében az egyetlen fejlesztési lehetőségre, kisebb fejlesztéseik megvalósítására. A sokat hangoztatott 2,5 milliárdos kistérségi igazgatási korszerűsítés ezt a problémát nem oldja meg, hiszen 2004 az átszervezés éve lesz, ez azt is jelenti, hogy ez megtakarítással - semmilyen átszervezés - nem jár.
Az uniós pályázatok forrása, amiről szintén szó esett ma már a Házban, lekötött ez a 2,5 milliárd. Ez az ISPA-pályázatoknak a magyarországi saját forrását jelenti. Így például Pécs városa is ebből fog 1,5 milliárdot kapni. Ez mintegy hat európai uniós pályázatra lesz csak elegendő. Örülök annak, ha ez egy nyitott alap lesz, és más is nyer el pályázatot, de tudjuk, hogy a költségvetésben lévő összeg már eleve lekötött forrásokat jelent.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az újonnan bevezetendő adók és díjak a településen élők megélhetését sújtják, minden ellenkező híresztelés nélkül. Jelentkezik mindez nemcsak az önkormányzatok által fenntartott közétkeztetésben, nemcsak a tankönyv árában - mindannyian tudjuk már, hogy ezek egyike sem ingyenes, hiszen az önkormányzatok jelentős mértékben járultak hozzá a tankönyvek árához a településeken -, hanem a közlekedésben. A közlekedési árkiegészítésről a jövő héten szavazunk, és nyilván várható, hogy mi lesz a kimenetele. Az önkormányzatok vagy pénzt tesznek a közlekedéshez, vagy pedig drasztikusan emelkednek a közlekedési tarifák. Ugyanez igaz a szennyvíz díjára is, valamint a legrászorultabbak, az idősebbek esetében, akik a legtöbbet veszik igénybe, sajnos a gyógyszerek árának növekedésére, és még folytathatnám a sort.
Az állam helyett sok esetben az önkormányzatoknak kell a helyi polgárokon segíteni, de ahogyan már a közszolgáltatások működtetése is nehézséget okoz, ez tovább fog leépülni majd. Ennek egyébként a legfőbb oka a finanszírozási rendszer elmaradása. Ez évek óta nem kerül megalkotásra. Engedjék meg, hogy idézzek az Állami Számvevőszék elnökének tegnapi felszólalásából, mert önök mondhatják itt, a patkó bal oldalán ülők, hogy mindez csak egy ellenzéki képviselő kekeckedése. De mit mondott az Állami Számvevőszék elnöke? A forrásszabályozás a helyi önkormányzatok saját bevételeinek növekvő hányadát veszi figyelembe, a kötelező önkormányzati feladatok, működési kiadások finanszírozásában. Ezáltal szűkülnek a saját forrás tekintetében a fejlesztési lehetőségek. 2004-ben is növekszik az önkormányzatok eladósodottsága.ö Ezt az Állami Számvevőszék elnöke mondta.
De folytathatnám: az inflációs hatások - ahogy én is az imént említettem - központi ellentételezése most is elmarad. Az áfatörvény módosítása miatt várható áremelkedésekre sem áll rendelkezésre központi támogatás. Egyes szakmai törvényekben megfogalmazott feladatokat, mint a fogyatékosok akadálymentes közlekedésének kialakítása, a közétkeztetést biztosító konyhák minőségbiztosítási rendszere, temetői létesítmények és sorolhatnám, át kell ütemezni, halasztani kell, mert nem lesz rá önkormányzati forrás.
(14.50)
Nem hoztak elmozdulást a korrekciók a területi kiegyenlítésben - erről beszéltem már -, az önkormányzatok pénzügyi egyensúlyi helyzetének javításában, a közszolgáltatási feladatok ellátásában.
S végezetül: a hiány mérséklése érdekében a támogatások nem azonos mértékben növekednek az egyes céloknál, néhány területen a reálértékük csökken, az intézmények működéséhez nyújtott normatív támogatás a várható inflációt el nem érő mértékben növekszik. Erről beszélünk, tisztelt képviselőtársaim, hogy az önkormányzatok és az intézmények működtetésére szolgáló legfontosabb normatívák változatlanok. Ha ez a módosító indítványokkal valamennyire javulna is, még mindig hátrányosabb helyzetben vannak az önkormányzatok, mint a korábbi években.
Ennyi baj után azt halljuk, hogy jön ez az úgynevezett önkormányzatokat megmentő csomag. De mielőtt erre rátérnék, beszéljünk néhány szót az érdekegyeztetésről, Gémesi György ma már szólt erről. Egyet leszögezhetünk: folyik az érdekegyeztetés, ami önmagában jó dolog. A hogyan már egy másik kérdés. Az önkormányzati érdekszövetséget soha olyan arculcsapás nem érte, mint az, hogy a miniszterelnök leül néhány szocialista polgármesterrel, és mindjárt találnak 30 milliárdot. Ez az önkormányzati érdekegyeztetés nagyon messze van az önkormányzati érdekegyeztetéstől, ez az önkormányzati érdekszövetségek arculcsapása.
Amikor azt mondjuk, hogy találtak 30 milliárdot, erről mára kiderül, hogy ez nem is 30 milliárd, csak 28 milliárd forint. De minden forintnak örülni kell, így örülünk, ha ebből 10 milliárd a normatívák emelésére fordítódik; örülünk, ha ebből 10 milliárd a helyi tömegközlekedésre fordítódik. Azt is tudjuk, hogy a koalíciós egyezkedés folytán ebből kétharmad a fővárosnak jut, a maradék egyharmadon osztozik majd 130 önkormányzat, ebből jó néhány nagyváros is. Így aztán a kistelepülések számára megint csak morzsák jutnak. Ezek lennének az új elemek a megmentő csomagban.
Azt is megtudhatjuk egyébként, hogy 8,5 milliárd eleve benne van a költségvetésben, mert ez a 8,5 milliárd a közalkalmazotti béremelés fedezeteként benne volt eredetileg a javaslatban. Ez most elhalasztódik, ezzel forrásokat teremt magának a költségvetés, viszont az is igaz, hogy a közszolgák, a közalkalmazottak lemondhatnak a 13. havi fizetésükről 2004-ben. De az igazi gyöngyszem ebben a talált pénzben egy 5 milliárdos tétel, amelyet úgy hívnak, hogy a szolgáltatás szervezetének korszerűsítésére szolgál. Találják ki, tisztelt hölgyeim és uraim, ez mit jelent: ez a 1,5 milliárdos elkülönített végkielégítéseket újabb 5 milliárddal emeli meg; 6,5 milliárd szolgál korszerűsítés címén végkielégítésekre. Igaz tehát az a szám, miszerint közel 50 ezer közalkalmazott kerül elbocsátásra. Ez az új, megtalált megmentő csomag.
Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, ez a költségvetés olyan, mint az elsózott étel: az elsózott ételt a legjobb szakács sem tudja már jobbá tenni, javítgathatja, abból jó étel már nem lesz. (Göndör István: És ezt is rosszul tudják!) Ezért mi azt mondjuk, hogy mintegy 150 milliárd hiányzik a költségvetésből az önkormányzati szféra kapcsán - átcsoportosításokkal erre teszünk javaslatot.
Ha komolyan gondolják a szocialista és szabad demokrata képviselőtársak, akkor támogatják a javaslatainkat, és ez a 150 milliárd, amiről egyébként a belügyminiszter asszony délelőtt beszélt - 200 milliárd kellene a normális működéshez -, segítséget jelentene az önkormányzatoknak, hiszen ez mindannyiunk otthonát, munkahelyét, a gyerekeink iskoláját, az időseink otthonait jelenti. Ezért kérem tisztelettel a támogatásukat. Amennyiben ez nem történik meg, az önkormányzatok újabb rettenetes év elé néznek 2004-ben. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés