DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Önnek tökéletesen igaza van: a költségvetés nem matematika, hanem értékszemlélet kérdése, az értékszemlélet azonban nem válthatja ki az egyszerű matematikai műveletek elvégzését egy költségvetés tervezésénél. (Balsay István: Még egyszer mondd!)
Ha egyszer svájci indexálás van - ami köztudomásúan azt jelenti, hogy a nyugdíjak emelése a béremelkedések, illetőleg az infláció számtani közepéhez igazodik -, akkor minden olyan évben, minden olyan évet követő évben, amikor a bérek jobban emelkedtek, mint az infláció, magyarán, amikor reálbér-emelkedés volt, ez a növekedés szükségszerűen alacsonyabb, mint a bérek emelkedése.
(13.50)
Kétségtelen, hogy az Orbán-kormány egy alkalommal erre rátett 3 százalékot. Ezt nem vitatja senki. Az, amit a Medgyessy-kormány programjában meghirdetett és fokozatosan végre fog hajtani, a 13. havi nyugdíj bevezetése, erre a négy év összességében 8 százalékot, valamivel több mint 8 százalékot fog rátenni. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez is különbség a két kormány nyugdíjas-támogató politikája között.
Egyébiránt szeretném leszögezni, hogy 2002-ben a nyugdíjak reálértéke mintegy 10 százalékkal, 2003-ban további 7,7 százalékkal nőtt, és a jövő évi költségvetésből körvonalazódó számok szerint további 2,5 százalékkal fog emelkedni a reálértékük. Szeretném leszögezni, hogy a 2002-ben és 2003-ban bekövetkezett nyugdíjemelés együttesen, a nyugdíjak reálértékének emelkedése már meghaladja azt a reálérték-emelkedést, amit az Orbán-kormány négy éve alatt összesen sikerült összehozni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés