DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem mondok semmi újat azzal, hogy a minden évi költségvetés kiemelt témája volt mindig az önkormányzatok finanszírozása, ez 1990 óta így van a magyar parlamentben. Persze, ez nem másról szól, mint arról, hogy ez az a rendszer, az önkormányzati rendszer, amely minden baj, kormányzati sanyargatás, hosszú évek küzdelme mellett is a legdinamikusabban fejlődött Magyarországon, ma a demokrácia bástyájának tekinthető, és azt hiszem, minden finanszírozási gond mellett is ez az a terület, ahol a legnagyobb kreativitás tapasztalható a költségvetés minden évében. Hiszen ezek az önkormányzatok azok, a 3200 települési önkormányzat, plusz 19 megye, amely akkor is meg kell hogy oldja a feladatát, ha a szükségesnél kevesebb a támogatása a rendszernek vagy éppen adott településnek. Úgyhogy amikor az önkormányzatok finanszírozásáról beszélünk egy költségvetés keretében, akkor ezt mindig figyelembe kell venni: kreatív önkormányzatok, szűkös költségvetés, és persze, azt is figyelembe kell venni, hogy a költségvetési igények, jobban mondva a szükségletek messze nagyobb volument képviselnek, mint a lehetséges finanszírozás. Ez így volt minden kormányzat minden évében, és így lesz ebben az évben is. Hiszen ha csak Pécset tekintem, a közutakra éppen most kellene 9 milliárd forint, akkor rendben lenne az összes közút, 9 milliárd forint kellene ahhoz, hogy minden intézményünket felújítsuk, és közel 9 milliárd forint kellene ahhoz, hogy az oktatás új normáinak minden intézmény teljesen megfeleljen, 2-3 milliárdból kijönne az egészségügyi intézmények rekonstrukciója - ha összeadom ezt a pénzt, akkor kérnénk ezt az összeget, az elmaradt összeget, ami elmaradt 13 év alatt, ezeknek a feladatoknak a megoldására, a jövőbeli összeget pedig a mostani kormánytól, de azonnal, hiszen ez lenne az igazi megoldás. Ezt várják képviselőtársaim is ettől a költségvetési évtől. Meg kell mondanom, hogy ez a remény sajnos ismét nem fog teljesülni. Persze, ehhez képest vannak reálisabb igények és megoldások, amelyek számot vetnek azzal, hogy mennyi a költségvetés egész évi büdzséjének a lehetősége, számot vetnek azzal, hogy a lakosság terheit hogyan lehet csökkenteni úgy, hogy az ellátásukat javítsuk, számot vetnek azzal, hogy egyes önkormányzatok igényeit vagy egy-egy önkormányzati szféra igényét reálisan kielégítsék.

Mivel nem vetettek számot az eddigi költségvetések? Ami tartós volt 1992 óta - volt két jó éve az önkormányzatoknak, ez a tanácsrendszertől örökölt vagyon felélésének a lehetősége és egy jó finanszírozás lehetősége -, tehát 1992-től felfelé két dolog teljesen biztos volt az önkormányzati rendszerben: az inflációt mindig lefelé hazudtuk, fölfelé pedig mondtuk, hogy milyen jó a finanszírozásunk. Bocsánat: az inflációt mindig lefelé hazudtuk, és ennek alapján számoltuk a költségvetést, persze, fölfelé sült el mindig a puska -, azaz tartósan, minden kormány idejére bizonyítható, hogy 4-5 százalékkal tért el az infláció számított mértéke és az önkormányzatokra hárított mértéke. Ez 1999. és 2002. között átlagosan 4 százalék volt, utána lehet számolni. Persze, ennek az a vesztese, aki finanszírozza a feladatokat, hiszen, mivel az önkormányzatok fogyasztói a társadalomnak, és fogyasztói a teljes piacnak, így a fogyasztói alapra helyezett valótlan inflációs számítás, világos, hogy 4-5 százalékos veszteséggel indította az önkormányzatokat. Ez volt a trend.

Ehhez képest ennek a költségvetésnek van-e erénye? Igen, van, határozottan állíthatjuk. Igaz, hogy hosszas küzdelemben, hiszen augusztus óta folyik a költségvetési vita, előbb a parlamenten kívül, majd a parlamentben, amikor volt ez az ominózus politikai vitanap, most pedig, napjainkban, amikor a költségvetés készítése tekintetében fáradni látszik az Országgyűlés, ebben a pillanatban egy dolgot biztosan állíthatunk: a normatív támogatások mértéke, amit majd még módosító indítványokkal korrigálunk, hiszen 10 milliárd forint nincs még benne ebben a költségvetésben, amit a kormányzat vállalt, eléri az 5 százalékos növekményt.

Mínusz 3 százalékról indultunk, egy úgynevezett költségvetési tervjavaslatról, erről folyt a vita augusztus végétől október elejéig, tehát ez a költségvetés 5 százalékos normatívanövekedést tartalmaz átlagosan, ami annyit jelent, hogy ez lesz az első költségvetési év a Magyar Köztársaság önkormányzatainak történetében, amikor legalább a normatívákat reálértéken finanszírozza a kormány, mert azzal egyetlen gazdaságkutató nem vitatkozik, hogy 5 százalék körül várható a következő évi infláció. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Tessék utánaszámolni: ha hozzáadjuk a 10 milliárdot, akkor rendben vagyunk. (Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Az elnök csenget.)

A másik tartós deficitje a mindenkori kormányoknak az önkormányzatok irányában, hogy gyakorlatilag fejlesztési alapokat (Folyamatos közbeszólások a Fidesz soraiból. - Az elnök csenget) a korábban bevált címzett és céltámogatáson kívül, generálisan nem biztosított az önkormányzati rendszernek. (A Fidesz képviselőcsoportja felé:) Ha ilyenről tudna, legyen kedves, képviselőtársam, tájékoztatni, mert ön se kapott az elmúlt ciklusban egy fillért se elkülönített fejlesztési alapból, nemhogy pályázati önrészhez finanszírozási lehetőséget. Ez a költségvetés 10 milliárd forint összegben, úgynevezett nyitott felső határral tartalmazza ezt a lehetőséget. Kérem, éljenek vele, ne úgy, mint az elmúlt ciklusban, amikor baráti és - hogy is mondjam? - pártelven lehetett hozzájutni ezekhez a forrásokhoz. Csoda, hogy Pécsett néhány ilyen forrást sikerült megszereznünk - hozzáteszem: az önök barátai jóvoltából, de ha a miniszterelnök megtudta volna, már nem lennének a barátaik.

A másik ilyen tartós deficitje az önkormányzati rendszernek a dologi támogatás biztosítása. Hozzáteszem, hogy erre valamikor volt egy jó kísérlet 1996-ban, amikor az állam és az önkormányzatok közötti feladatmegosztásban ez az úgynevezett 30, 70, illetve plusz 80-as irányszám volt irányadó. Senki nem hajtotta végre ennek a költségvetési következményeit, az önkormányzati rendszer sem, és ennek isszuk mind a mai napig a levét. Kérem, ma a nagyvárosi önkormányzatokban átlagosan 400-500 lukas, üres helyet, padot finanszíroz az önkormányzati szféra akkor, amikor az oktatás reformjáról és az oktatás finanszírozásának reformjáról van szó. Szerintem Kontrát úr megerősíti ezt a számot, biztos vagyok benne, ők számolták ki annak idején az ezredszámokat is, ehhez képest kicsit csökkent a reformok útján a helyzet. Tehát a történetnek a folytatása végül is az, hogy ennek a 400-500 üres helynek a finanszírozását kell abból a pénzből megoldani, ami most rendelkezésre áll. Mit ad a Jóisten, tehát, ennyivel kell csökkenteni a belső felhasználását az önkormányzatnak adott ágazatban. Persze, ez egy kényelmetlen dolog, tudom, hiszen én hatezres tüntetés elé álltam, “Vesszen a Toller!ö - hála istennek azok a barátaink, akik ott tüntettek, jó szavazóinkká váltak 2002-re, hiszen belátták azt, hogy nem létező gyerek nem létező helyét nem kell finanszírozni az önkormányzati szférában.

(14.30)

Nagyon fontos üzenete ennek a költségvetésnek: az a megtakarítás, amit önök számon kérnek, a bér- vagy létszám-megtakarítás. Először a belső tartalékokat kell megnézni, hogy van-e 6 százalék bérfedezetre forrás, utána meg kell nézni, hogy kívülről még mit várunk a rendszerbe. Azt hiszem, hogy komoly képviselő-, komoly polgármestertársaim végigszámolták az összes ilyen lehetőséget, és rá fognak jönni a nagyvárosokban, hogy van még tartalék, ha nem is sok. Ezt azért hozzá kell tenni, mert a lepusztuló intézményrendszerre nem tudtuk felhasználni a tavalyi költségvetési forrásokat. Ötmilliárd forint volt, nagyon kevesen vették igénybe - persze, saját erő híján is -, amit például az oktatás fejlesztésére lehetett volna fordítani.

Mi van még tartós deficit az önkormányzati rendszerben? Persze, van egy szemléleti deficit is, hiszen az a kreativitás, amely az önkormányzatok szövetségei részéről megnyilvánult, elő se fordulhatott volna az előző önkormányzati ciklusban, hiszen a Megyei Jogú Városok Szövetségének az akkori elnökét csak egy ötperces négyszemközti megbeszélésre tartotta érdemesnek a miniszterelnök. Ebben a költségvetésben ennél egy kicsit jobban állunk, hiszen háromszor találkoztunk a miniszterelnökkel, és mindig több jutott az önkormányzatok kasszájába. Persze, nem azért, mert a miniszterelnök úr úgy gondolta, hogy ezzel megvesz bennünket - mint ahogy néhány polgármestert annak idején könnyű volt megvenni (Mozgás és zaj az ellenzéki oldalon.) -, hanem azért, mert úgy gondolta a miniszterelnök úr, hogy ha hasznos javaslatai vannak az önkormányzatoknak, akkor azokat meg kell szívlelni. (Nagy zaj az ellenzéki oldalon.)

Melyek lehettek ezek a hasznos javaslatok? A hosszú ideig vitatott tömegközlekedési norma kialakítása. Megtörtént? Két hónapig folyt a semmiről a vita, majd utána kiderült, hogy van épkézláb javaslat, amely alapján újabb 10 milliárdot lehetett az önkormányzatok költségvetéséhez hozzátenni. Hozzáteszem, így sem optimális a helyzet, hiszen 30 milliárdos az alapigény, de elindultunk egy bizonyos úton, amikor egy reformot - a tömegközlekedés reformját - is hozzáteszünk majd a finanszírozáshoz. (Nagy zaj az ellenzéki oldalon.)

A kistelepülésekkel kapcsolatosan a számból vette ki a szót, ez lett volna a folytatás. Képviselő úr, a kistelepülések minden megjegyzés mellett is a mindenkori önkormányzati finanszírozás kedvezményezettjei voltak 1992 óta, még a bértábla se fogott rajtuk, amely minden nagyvárosi önkormányzattal totálisan kiszúrt, és lehetetlen helyzetbe hozta őket 1992-ben. Máig isszuk a levét. Ezzel szemben a sokak által irigyelt nagyvárosok a rendszerváltás és a finanszírozás tartós vesztesei 1992 óta. Természetesen különösen a Fidesz által sújtott önkormányzatokra gondolok, persze el kell ismerni, mi sem voltunk hab a tortán, hiszen az elmúlt rendszerben - rendszerben? (Derültség az ellenzéki oldalon. - Balla György: Nosztalgiázol?) - is és a Fidesz-kormány ideje alatt is további tartós vesztesei voltak a nagyvárosi önkormányzatok a költségvetés finanszírozásának. Tudniillik egyedül a nagyvárosi önkormányzatokat érintette az a nagy mennyiségű többletfeladat, amit fedezet nélkül róttak ránk. Ezért igen bölcsen döntött a mostani kormány - hozzáteszem, a nagyvárosi szövetségek javaslatára -, hogy vizsgáljuk felül azokat a feladatokat, azokat a pillanatnyilag teljesíthetetlen feltételeket, amiket az egyes ágazati szakmai törvények ránk róttak és ezeknek a végrehajtását halasszuk el. Így is 2-3 milliárd forint tartalék keletkezik az önkormányzati rendszerben.

Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés szemléletéről és demokratizmusáról is szólnék. Nagyon jól emlékszem arra - sokan említették a múltkori vitában is és a mostaniban is -, hogy kormánypárti polgármesterek jelentősen tiltakoztak, netán tüntetéssel fenyegettek a költségvetés ilyen tartalmú elfogadása esetén. Szita Károly már nem kormánypárti polgármester, ő belátta, hogy a világítást mégiscsak biztosítani kell Kaposváron, mert milyen polgármester az, aki nem tudja a világítást biztosítani, hiszen biztos, hogy ezt a legkisebb település polgármestere is biztosítani fogja 2004-ben is.

A másik oldalról pedig emlékszem arra is, hogy Dióssy László képviselő úr igen elégtelennek nevezte a költségvetést az indításakor, azóta a szövetséggel együtt igen helyesen belátta, ha jó javaslatokat tesznek, azokat meg tudjuk fogalmazni. S itt van az ellenpont, hiszen emlékszem arra, amikor Helmeczy László kiváló javaslatokkal élt az MDF-frakció és a miniszterelnök irányában: APEH-vizsgálat és pártból való kizárás követte az esetet. Úgy gondolom, a Szabad Demokraták Szövetségének meg se fordult a fejében, hogy Dióssy Lászlót kizárja a pártból, vagy ha igen, akkor szívesen látjuk, mert igen kreatív elme.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu