FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A két előző hozzászólásban Gémesi György képviselőtársam és Bőhm András képviselő úr mindketten az önkormányzatokról beszéltek, de micsoda nagy különbséggel. Bőhm András egyetlenegy önkormányzatról, a budapesti önkormányzatról beszélt, és szinte már tragédiába forduló helyzeteket mutatott be, hogy mennyire lehetetlen a főváros működése. Értem azt, hogy az SZDSZ most már kizárólag csak a főváros szavazóitól függ, ezért mindenféleképpen csak nekik kell kedvezményeket adni (Szórványos taps a Fidesz soraiból.), de azért van Magyarországon mintegy nyolcmillió lakos, aki vidéken él, és éppen ennek a nyolcmillió lakosnak a nevében is meg kell kérdezzem, amit önök feszes költségvetésnek neveznek, azaz óriási elvonások tapasztalhatók a költségvetésben, biztos, hogy most van-e itt az ideje, mondjuk, a metróépítésnek. Én csak felteszem a kérdést, mert tudom, hogy majd kell metró, de kérdezem, hogy biztos most van-e itt az ideje a metróépítésnek. Meg kell kérdeznem az SZDSZ-től, hogy biztos most van-e itt az ideje a hadkötelezettség megszüntetésének, amely évente majd 80-100 milliárd forintot fog jelenteni a magyar költségvetésnek.

Az az érzésem, hogy önök elfeledkeztek a vidékről, a vidéket sajnálatos módon folyamatosan ellehetetlenítik. Ez megkezdődött a kisiskolák bezárásával, a vasúti szárnyvonalak felszámolásával, a posták bezárásával, és most ráadásul önök a vidéket nagyon segítő vasúti programtól százmilliárd forintot vontak el, ezzel elvágták annak lehetőségét, hogy a kelet-nyugati, európai uniós finanszírozású szárnyvonalak Magyarországon menjenek keresztül - majd elmegy Szlovákia felé. Az az érzésem, hogy önök elfeledkeztek ebben az egész költségvetésben a vidékről, és vidéken falurombolást hajtanak végre (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) az önök jogi eszközeivel.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

Forrás: parlament.hu