HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Remélem, nem abban a hangnemben folyik majd itt a vita, ahogy itt belépőt tett Szabó képviselő úr, és én sem efelé vinném a vitát. Nem a mi színházi elosztási támogatási rendszerünk az, ami az arányosságot tekinti, ezt a Horn-kormány idején vezették be, és a Horn-kormány idején is évek óta működött, kedves Szabó képviselő úr, ön dolgozott is abban a minisztériumban, amiben én is ezen a területen. Önnek nagyon jól kell tudnia, hogy a polgári kormány idején ez már egy élő, arányos elosztási rendszer volt, és mi ezen nem változtattunk. De ez a korábbi időszakban vezetődött be.

Egyébként pedig a polgári kormány idején minden évben, gyakorlatilag minden évben legalább 10 milliárd forintos beruházási növekedés volt a tárcánál, legalább 10 milliárd forintos olyan beruházás történt, amit látunk. Megújult a Nemzeti Színház, látjuk, felépült, készen van. Tudjuk, hogy a Nemzeti Múzeum, más múzeumok rekonstrukciói hogyan indultak el. Nagyon sok minden épült, szépült. És emellett minden más terület is évről évre az inflációt jelentősen meghaladó támogatást kapott a működésre. Ez most ebben a költségvetésben nincs benne, és én is erre utaltam.

Nem menekvés az, és nem mentség, hogy van egy olyan beruházás, amit a polgári kormány kezdett el, és önök folytatják. Ez nem mentség arra, hogy kevesebb pénzt adnak a múzeumoknak, hogy az önkormányzatok, a művelődési házak nem kapnak több pénzt, ez nem mentség arra, hogy kevesebb pénzt szánnak a törvényből adódó feladatok kötelező ellátására. Azt hiszem, hogy a számok láttatták, hogy a 20 és 50 százalékos csökkentéseket a kultúra különböző területén nem feledtetheti el az a beruházás, ami egyébként nagyon fontos véleményem szerint is. Meg kell találnunk azt a lehetőséget, hogy ne csak a beruházások, hanem a működés is megkapja a megfelelő támogatást.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu