KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A mindenkori kormányok a költségvetéssel világosan kifejezik, mik a céljaik, van-e jövőképük, és milyen eszközöket kívánnak használni a jövőkép megvalósításához. A harmadik évezred kihívása, azt gondolom, már mindannyiunk számára közismert két nagy terület, az új gazdasági-társadalmi átalakulás, az információs társadalom vagy a tudásgazdaság kiépülése a világban, és számunkra a másik nagy kihívás egy nagyobb integráció, egy nagyobb közösségben való részvétel és megmérettetés: az Európai Unióban való részvétel.
A kérdést tehát úgy tehetjük fel - és mint SZDSZ-es politikus is, nem csupán mint informatikai miniszter, úgy kell a költségvetéshez föltennünk a kérdést -, ezekre a nagy kihívásokra van-e víziója, válasza a kormánynak, és megtalálta-e hozzá a legjobb eszközöket. Meggyőződésem, hogy már az új kormány kormányprogramjában kiemelt szerepet kapott csatlakozásunk az információs világba, hiszen ezért jött létre egy új minisztérium önállóan, ezért szerepelt a programban már az európai uniós trendekkel, elképzelésekkel összhangban az információs társadalom építése.
Az idei esztendő nagy meghirdetett programja, az Európa-terv pedig azt tükrözi, hogy a kormány sikeres nemzetként akarja az európai csatlakozásunkat megélni. A folyamat azonban csak akkor lehet sikeres, ha nemcsak egy ország programja, hanem minden kistérségé, településé, minden családé. Mert csak akkor leszünk sikeresek, hogyha valamennyien részesülünk ennek a változásnak a pozitív hatásaiból. A harmadik évezred elején, csakúgy, mint ezer éve, sorsunk, jövőnk szorosan összehangolódott, összekötődött, összefonódott az európai népek sorsával. Az Unió 2010-re a legversenyképesebb nagytérséggé kíván válni. És ez nem öncélú, nem gazdaságpolitikai célkitűzés, hanem társadalompolitikai célkitűzés, hiszen a legversenyképesebb régió tudja leginkább biztosítani a jó életminőséget, az életszínvonal emelkedését polgárai számára.
Ehhez az eszközt elsősorban az Unió, az a nagyobb közösség, amelyben integrálódni kívánunk, az információs társadalom széles körű elterjesztésében, a technológiák fejlesztésében, és a tudásra, a tudás termelő erejére való építést jelenti. Magyarországnak is ez a célja, és ha kérdezik, van-e a kormányzatnak víziója, igen, Magyarország regionális tudásközpont tud lenni, hiszen geopolitikai adottsága e térségben az európai kultúrák találkozási pontjában, a tranzitszerep mellett egy fordítókorong, egy regionális központ szerep, amelynek nemcsak földrajzi, hanem politikai értelme is van, hiszen nemcsak kultúrák és gazdaságok találkozásánál, nemcsak az Európai Unió határán lesz, hanem a határon túli magyarság ügyét is szívén hordozva egy átfogó, regionális feladata is van. És hogy tudásközpont lesz-e ez az ország, azt gondolom, sikerünknek ez lehet a záloga. Hiszen az a felhalmozott képesség és tudás, amelyet ez a társadalom, ez az ország, ez a nép az elmúlt közel ezer évben itt, a Kárpát-medencében tudásban felhalmozott, lehet az alapja annak, hogy a gazdaságban hajtóerőként ez megjelenjen.
Nos, válaszol-e erre a kormányprogram, keresi-e ebben a költségvetésben a válaszokat? Már a költségvetés előkészítése vagy az idei esztendő során elsősorban az adórendszert érintő módosítások, amelyeket a kormányzat elfogadott, Európában egyedülálló módon támogatták az új technológia széles körű elterjedését. Magyarország, ahogy ezt másfél éve, két éve, két és fél éve, három éve sajnos mindig el kellett mondanunk, igencsak lemaradt az új technológiák alkalmazásában, az információs technológiák széles körű alkalmazásában. De mára nyugodtan mondhatom, nem kell ezzel kezdődniük az előadásoknak. Ma mondhatjuk, hogy jelentős áttörés van ezen a területen, hiszen egy év alatt mintegy 40 százalékkal nőtt az internet elterjedtsége Magyarországon, ezen belül a legkorszerűbb, a széles sávú technológia megháromszorozódott. Kialakult, kiépült az a szisztéma, az a rendszer, amely a közösségi szolgáltatások révén minden településre el fogja tudni vinni ezt az új technológiát. Ehhez a növekedéshez hozzájárultak az Európa-terv keretében azok a gazdasági, politikai és oktatási programok, amelyek mindehhez kapcsolódtak.
Az önök előtt lévő új törvénytervezet, a 2004. évi költségvetési törvénytervezet ezt a dinamikus fejlődést, ezt a most megindult fejlődést kívánja ezen a területen állandósítani. Ennek érdekében a jövő esztendő már nem a pályázatok és a projektek finanszírozásának esztendeje ezen a területen, hanem összehangolt programoké. Ezt úgy készítettük elő, hogy a kormány a költségvetés tervezésének időszakára elkészítette a magyar információs társadalom átfogó stratégiáját ágazati stratégiákkal együtt, meghatározva ebben a kiemelt ágazati programokat. Európai uniós mintára 19 kiemelt programot hirdettünk meg, pontosan azokon a területeken, amelyeken a leginkább úgy éreztük, hogy szükségünk van a gazdaságélénkítés, a versenyképesség, az esély, illetve a jövő generációja érdekében. Ezek a kormányzati stratégiai programok tükröződnek vissza a költségvetésben.
Amikor azt kérdezzük tehát, hogy például az informatikai tárca költségvetésében elegendő forrás van-e, és célszerűen van-e csoportosítva az információs technológiák széles körű elterjesztésére, akkor azt tudom mondani, hogy a kormányzati, sőt az ágazati szakmai szervezetek közös gondolkodása alapján átfogó programokat finanszíroz ebből a tárca. A 19 átfogó programból ötöt a tárca finanszíroz. Ezek elsősorban a közháló, tehát a közösségi szolgáltatásoknak olcsóbb formái, amelyek révén egyetlen olyan magyar, közintézménnyel ellátott település sem lesz, ahova ne érne el széles sávon az új technológia.
A másik nagy programcsomag az úgynevezett e-Magyarország vagy elektronizált esély Magyarország programcsomag, amely elsősorban a hozzáférés területén teremti meg a közösségi hozzáférések rendszerét Magyarországon. Ez nemcsak azt jelenti, hogy 2004-re 2004 helyen csatlakozásunk időpontjára, hanem 2005-re az ország valamennyi településén közösségi formában hozzáférhetővé teszi a lakosság számára az internet használatát. Ehhez ifjúsági programok, a jövő generációit szolgáló tudományos kutatói és együttműködési programok is csatlakoznak. Ez a jövő évben induló kétmilliárdos program tehát egyszerre jelenti például azt, hogy a határon túli és határon inneni felsőoktatási intézmények az információs társadalom klubokon keresztül tanár- és diákcserét tesznek lehetővé. Nemcsak határon belül, hanem határon túl is kívánjuk tehát ennek az új technológiának a legjobb művelőit, a fiatal szakembereit kialakítani, és köztük a kapcsolatot mint termelőerőt.
(13.00)
A másik nagyon fontos projektünk a tartalomszolgáltatás. Magyarországon a felnőtt lakosság 17 százaléka beszél idegen nyelven. Amikor egy új technológiát el akarunk terjeszteni, amelynek döntő része idegen nyelvű használatot is igényel, akkor ezt a korlátot figyelembe kell vennünk. Ezért két úton indulunk el. Az egyik az oktatási tárcában található nagyon komoly nyelvi, nyelvtámogatási program, a másik pedig a mi tárcánknál található, elsősorban a magyar tartalmak fejlesztését, a magyar nyelvű szolgáltatásokat támogató program. Megindul a nemzeti digitális adattár program és ehhez kapcsolódóan a nemzeti audiovizuális archívum kiépítése. Itt nemcsak határon inneni, hanem a teljes magyarságra vonatkozó határon túli szórványmagyarság kultúráját is megörökítő nemzeti digitális adattárról van szó, sőt hozzáteszem, már az idén mind a tizenhárom nemzeti és etnikai kisebbségi önkormányzat számára olyan programokat kínáltunk, amelyek saját kultúrájuk digitalizálását teszik lehetővé. Ez a program a jövő évben 2,4 milliárd forinttal indul.
S természetesen vannak olyan programjaink is, amelyek más minisztériumokkal kapcsolódnak össze. Azt gondolom, az egész modernizációnak ez a kulcsa. A tizenkilenc program így válik egy egész társadalom programjává. Itt gondolhatunk akár az elektronikus vagy a digitális közlekedési eszközökre, például a jegyrendszerekre vagy a közös tarifarendszerünkre, vagy - hogy egy közelebbi példát mondjak - arra, hogy már most a parlament előtt van az elektronikus adózáshoz kapcsolódó jogszabályok és ennek az adózásnak a pénzügyi hátterét megteremtő támogatások rendszere.
Nagyon nagy fejezet a kormány által megkezdett új közigazgatási reformprogram. Ez a közigazgatási vagy igazgatási reform ma nem képzelhető el elektronizáció, digitalizáció, tehát az új technológia alkalmazása nélkül. Azt is mondhatom, szinte ez vezérli, akár az elektronikus önkormányzatokra, az önkormányzatok munkájának modernizálására, akár a kormányzati munka modernizálására gondolunk. Az Európai Unióba készülő Magyarország számára kormányzati szinten lehetetlen lenne a működés, ha nem tudnánk felkészülni rá az informatika eszközeivel, hiszen a legtöbb uniós anyag már csak digitális úton fog érkezni Magyarországra. Nagyon egyszerű példa: kistelepülések vagy kisvállalkozások a jövőben csak akkor tudnak látszódni, megmaradni, ha az új technológiában nemcsak alkalmazók lesznek, hanem saját magukat is megjelenítik. Ma hiába kínáljuk a legszebb hazai tájainkat a falusi turizmus célpontjaként Ausztriának, ha az utazási iroda alkalmazottja nem találja meg az interneten az adott kistelepülést. Tehát az interneten való jelenlét egy pici település számára nem öncél, hanem létérdek.
Ugyanez vonatkozik a magyarországi nemzetgazdaság döntő hányadát előállító kis- és középvállalkozásokra. A kis- és középvállalkozások támogatása ezért kiemelt program a nemzeti fejlesztési terv gazdasági versenyképesség operatív programjában. Hiszen ezek a vállalkozások csak akkor tudnak piacot, versenytársat, partnert találni, ha az új informatikai eszközöket alkalmazzák. Ezért elsősorban európai uniós támogatással és hazai támogatással a kis- és középvállalkozások számítástechnikai eszközzel és operációs rendszerrel való ellátását és informálását tartalmazza a magyar információs stratégia erre vonatkozó része, valamint ezzel összhangban a nemzeti fejlesztési terv program. Az EU-pályázatokra összességében négy és fél milliárd forintot kívánunk elnyerni a jövő esztendőben, és ennek döntő része a gazdasági versenyképességet javítja.
Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor az a kérdés, hogy vajon mekkora erőt mozgathat meg az a költségvetés, amely az informatikai tárcánál vagy a tárcák informatikai előirányzatainál van, akkor arra gondoljanak, ma már nem lehet modernizáció, nem lehet versenyképesség ennek az új technológiának az alkalmazása nélkül. Csak az információs technológiák gazdasági versenyképességi operatív programjában 2004 és 2006 között 58 milliárd forintnyi forrást lehet indukálni az európai uniós támogatások megpályázása révén. Azt gondolom, ehhez a kormány biztosította a forrásokat, a stratégiában a döntéssel pedig az összehangolt, hatékony kormányzati munkát. Ezt a költségvetés jól tükrözi, és azt gondolom, a modernizáció tekintetében ez az évezred első komoly válasza a XXI. század kihívásaira a magyar költségvetésben.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés