NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sok mindenben egyetértek Lamperth Mónika belügyminiszter asszonnyal és az általa fölsorolt elvekkel, csak ott van a probléma, hogy a költségvetés által tervezett realitások nem támasztják alá ezeket a szép elveket.

(9.40)

Mindannyian tudjuk, hogy teljesen felesleges vitatkoznunk százalékos növekményekről az önkormányzatok költségvetési finanszírozásában, hiszen tudjuk, hogy nem elegendők ezek a források. A kormányoldalról épp úgy tudják, mint ellenzéki oldalról. Addig nem is lesznek elegendőek, ameddig azok a bizonyos feladatok és finanszírozások nem kerülnek arányba, amelyekről a belügyminiszter asszony beszélt. Reformfolyamatként beszélt róla, amelyből azonban nem látunk semmit. Arról sem tudunk semmit, hogy a következő évben fog-e valamilyen szinten érvényesülni. Valószínűleg nem. Ez egy fiskális eszközökkel végrehajtott, úgynevezett lopakodó reform, amely nem csinál mást, mit a fantáziátlan fűnyírás elve alapján elkaszál bizonyos funkciókat, elkaszál bizonyos finanszírozási kérdéseket, elkaszál bizonyos önkormányzati alapfeladatokat és önkormányzati alapelveket. Úgy gondolom, ha a reform irányában elkötelezett a kormány, akkor nem szabad azt a látszatot kelteni, hogy egy fantáziátlan fűnyíróelv alapján fiskális eszközökkel kényszeríti bele az önkormányzatokat abba, hogy feladják az önkormányzatiságuk legfontosabb alapelveit.

Még egy nagyon fontos dolog! Ez a költségvetés belekényszeríti az önkormányzatokat a lehető legrosszabb dologba: a törvénysértésbe. A nyilvánvaló törvénysértésbe! Nem fogjuk tudni azokat az ágazati jogszabályokat teljesíteni ezen költségvetési feltételek mentén, amelyről Gémesi úr beszélt. Nem tudunk mást tenni fennmaradásunk és fenntartásunk érdekében, mint megsérteni, szándékosan megsérteni ezeket a jogszabályokat, és igazából senkinek sem politikai, sem erkölcsi alapja nincs arra, hogy ezt a szemünkre vesse, hiszen nem kaptuk meg hozzá a szükséges feladatellátási, finanszírozási forrásokat. Ez pedig már a jogállamiságot teszi megkérdőjelezhetővé. Úgy gondolom, ez az óriási felelőssége és ez az óriási nagy problémája a 2004-es költségvetésnek, amely az önkormányzatokat érinti. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu