ARATÓ GERGELY (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az imént csak arra volt módom, hogy egy kétperces hozzászólás keretében röviden cáfoljam fideszes képviselőtársaim állításait abban a tekintetben, hogy ez a költségvetés a gyermekek és a fiatalok költségvetése-e vagy nem. Most módom lesz arra, hogy néhány ténnyel is alátámasszam azt az állításomat, hogy ez a költségvetés nem egyszerűen a jövő költségvetése, az építkezés költségvetése, de egyben gyermek- és családbarát költségvetés is. (Derültség a Fidesz padsoraiból. - Dr. Fónagy János: Ez ma eddig a legjobb!) Tisztelt Képviselőtársaim! Talán most még kételkednek, de remélem, hogy a számok meggyőzik majd önöket erről.

Már említettem azt az adatot, hogy ebben a költségvetésben az eddigi költségvetésekkel szemben nagyon jelentős összeggel, mintegy 100 milliárd forinttal, azaz 9,3 százalékkal - nagyjából 10 százalékkal - növekszik az a támogatás, amivel a Magyar Köztársaság a fiatalokat és a gyermekeket segíti. Érdemes ennek a támogatásnak néhány tételét kiemelni. E közé tartozik többek között a lakáscélú kedvezmények 21 százalékos emelése; az iskolai étkeztetésre fordított összeg 30 százalékos emelése; az iskolai és felsőoktatási diáksportra fordított összegek 27 százalékos emelése; idetartozik az anyasági ellátások 25 százalékos emelése; és idetartozik a gyermekgondozási és családi támogatások 10 százalékos emelése.

Mit jelentenek ezek a számok? Azt, hogy ez a kormányzat komolyan veszi azt, hogy a gyermekeket és a családokat akarja támogatni az adófizetők pénzéből, azért, mert tudja azt, hogy az erre fordított összeg az, ami a legjobb befektetés.

(16.50)

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt szeretném még elmondani önöknek, hogy ez a költségvetés lehetővé teszi azt is, hogy 53 százalékkal növekedjen az ingyenes tankönyvellátásra fordított összeg, ilyen módon 700 ezerrel több gyerek juthasson ehhez a juttatáshoz. Lehetővé teszi azt is, hogy a legnehezebb helyzetben élő családok számára biztosított gyermekvédelmi támogatás összege 10 százalékkal növekedjék. Lehetővé teszi azt, hogy a felsőoktatásban részt vevők lakhatási támogatása 30 ezer forintról 50 ezer forintra növekedjen.

Tisztelt Képviselőtársaim! Talán ennyi röviden elég volt arra, hogy bemutassam, ez a költségvetés gyermek- és családbarát, ez a jövő költségvetése.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu