BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Én őszinte ámulattal hallgattam az ön felszólalását, már csak azért is, mert úgy gondolom, hogy ön pontosan annyira ismeri és tudja azt az uniós irányelvet, ami úgy szól, hogy a minimálbéreknek illik elérni az adott ország átlagkeresetének 60 százalékát. Ez volt az egyik oka a minimálbér emelésének az előző kormányzati ciklusban, ennek a mértéknek.

A másik pedig az volt, tisztelt államtitkár úr, hogy akkor, amikor a polgári kormány átvette az ország irányítását, a minimálbér és a munkanélküli-segély között gyakorlatilag alig volt különbség. Semmi nem tett különbséget aközött, ha valaki napi 10-12 órát kőkeményen ledolgozott nagyon nehéz körülmények között, és aközött, hogyha valaki kikerült a munkahelyéről, és nem tudott elhelyezkedni. Ezzel is ösztönözni kívántuk egyrészt az álláskeresést, másrészt pedig azoknak a munkája iránti elismerést kívántuk kifejezni, ami a sokszor nagyon mostoha körülmények között végzett munkát megilleti.

Egyébként pedig nem értem igazán, hogy mi a kifogása ez ellen. Az önök által oly sokszor, a jóléti rendszerváltás alfája és ómegájaként emlegetett 50 százalékos közalkalmazotti béremelésből, tessék mondani, egy fillér sem ment be az állami költségvetésbe? Az kizárólag ott maradt a közalkalmazottak zsebében? Ugye, nem így van, államtitkár úr? Hát akkor ne rója már fel azt a polgári kormánynak, hogy a minimálbért felemelte, amikor önök is - egyébként a mi támogatásunkkal - felemelték a közalkalmazotti béreket.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu