DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ez a közel harminc perc nagyon jól tanúsította azt, hogy közel hasonló tényállásból mennyire más következtetéseket lehet levonni egy más gazdaságpolitika szemüvegén keresztül, és ezen, gondolom, egy költségvetés kapcsán valóban nem kell szakmai vitát indítani, hogy másként látunk bizonyos gazdaságpolitikai folyamatokat, és másként látjuk ezen folyamatok technikai végrehajtásának az eszközeit. Ebben ez a véleménykülönbség eddig sem volt titok, és gondolom, most sem az.
Amiért ezt a két percet kértem, az egyik, hogy tisztelettel felhívom a figyelmet, hogy attól, hogy valamit sokszor elmondanak, attól az még nem lesz igaz. Itt axiómaként kezelik, hogy 2000-től hanyatlik a gazdaság. Emlékezetem szerint 2000 harmadik vagy negyedik negyedévében volt a legmagasabb... (Dr. Szabó Zoltán: Az elsőben! - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Akkor 2000-ben, nincsenek a kezemben a statisztikák, de mindenképpen abban az évben volt a legmagasabb.
Ugyanakkor hajlamosak vagyunk arról megfeledkezni, hogy bizony, az előző években ott is volt orosz válság, ott is volt százmilliárdokba kerülő víz, tehát volt számos olyan, kiadással nem számolt és most nem elismert terhe azoknak a költségvetéseknek, amit ki kellett gazdálkodni.
Most is meggyőződéssel valljuk, hogy a jelenlegi gazdasági problémákat zömmel egy dinamikus céllal és éllel rendelkező tervnek, a Széchenyi-programnak a leállítása okozta - ehelyett önök lényegében nem tudtak mást adni.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés