DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Normál időkeretben. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Előre elnézést kérek azoktól, akik, nem tudom, huszonkilencedszer hallják tőlem az elkövetkezendő mondatokat. De tekintettel arra, hogy kormánypárti képviselőtársaim is harmincadszor sulykolják ugyanazt belénk, s feltehetően szándékaik szerint a közvéleménybe, ezért kénytelen vagyok én is harmincadszor elmondani a mondókámat. Eredeti felszólalásom témáját pedig, ha megengedik, a végére hagyom.

Legutoljára Kékes képviselőtársam részletezte hosszan a 2004. évi költségvetésnek az infrastruktúra fejlesztésére gyakorolt igen kedvező, soha nem látott és üdvös hatását. Tudom, hogy az autópálya-építés hovatovább a magyar közéletben, a magyar politikában egy bűvszó lett, és gondolom, egyikünk sem vitatja ennek a fontosságát. A korábbi években is így volt ez, és nem véletlen, hogy a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége a választási ígéretek sorába is ezt egy preferált célként tűzte zászlajára.

Talán ennek a felfokozott és mindenképpen a nagyotmondás, nagyot vállalás igénye vezette oda akkor még miniszterelnök-jelölt urat, hogy 2002 elején az oly sokszor számára fölemlegetett 800 kilométer új autópálya megépítését ígérje. Ez akkor is egy erősen kétséges cél volt, olyannyira, hogy egyévi hezitálás után maga a kormány is ezt 420 kilométerre redukálta. Ha az elmúlt másfél évben egyetlenegyszer azt hallottuk volna, hogy kérem, tévedtünk, nem lehet a 800 kilométert megcsinálni, butaságot beszéltünk, és butaságokkal vettük rá a magyar választópolgárok 50,6 százalékát arra, hogy mellettünk szavazzanak, akkor is ez megmaradt volna egy választási ámításnak, de azt mondom, hogy a politika ennyit elbír, ezt megengedi.

Egyetlenegyszer nem hangzott el, azóta egy egész, egyébként nagy létszámú minisztérium azon dolgozik, hogy hogyan lehetne ebbe a 800 kilométerbe életet lehelni, hogyan lehet a decimális számrendszerben való mindenfajta bujkálással és mindenfajta hónapoknak, éveknek, folyamatoknak újabb és újabb névadományozással valahogy ezt a 800 kilométert kihozni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem lehet kihozni. A négy év alatt is nagyon nehéz lett volna megcsinálni, a hátralévő három évben pedig gyakorlatilag vagy technikailag, vagy ha úgy tetszik, műszakilag lehetetlen. Akkor is lehetetlen, hogyha az elmúlt év ténykedései közé például jól beillett az is, hogy a realitásra törekvő szakemberek egy részét elzavarják, akik megpróbálták megmagyarázni, hogy ezt nem lehet megcsinálni. Aztán csak elhitték, hiszen a kormány az ominózus és sokat emlegetett idei tavaszi kormányrendeletében már 420 kilométer jelent meg, de a számok nehéz dolgok.

Hogy áll össze ez a 420 kilométer, pontosabban, ha összeadjuk, akkor 418? Úgy, hogy ebbe beleszámolták a 2002 nyara végén, kora őszén átadott mintegy 68 kilométer utat, az M3-ast és az M30-ast, azt az utat, amit mi az előző négy évben nem építettünk meg, amit jelenleg kormánypárti képviselőtársaim lázasan kerestek az építkezés helyén. Láss csodát, világ, néhány záróvonal felfestése után ezt, egyébként meg kell mondjam, jelenlétemben - és a megtisztelő meghívást ezúton is megköszönöm - együtt volt módunk átadni a miniszter úrral. Tehát ez a 68 kilométer is benne van abban a 420-ban, amelyet erre a négy évre immár redukálva vállaltak.

2003-ban 21 kilométert, 2004-ben 65-öt, 2005-ben 38-at és 2006-ban 226 kilométert kívánnak átadni. Szabad legyen felhívni a figyelmet arra, hogy 2006-ban választások lesznek, ez általában valamikor tavasszal, nyár elején szokott történni. Ismert, hogy az útépítés kora tavasztól késő őszig tart. Tehát egyszerűen fizikailag valószínűtlen, hogy amit 2005 őszén nem tudnak átadni, azt majd 2006 tavaszán, pláne 226 kilométeres mértékben átadják. Egyszerűen a dolog irreális.

De ez a dolog mennyiségi része, nézzük a forintrészét. Való igaz, hogy a 2004-es költségvetés egy igen jelentős, 187 milliárdos összeget irányoz elő; de kérdezem én, tisztelt Ház, hogy milyen áron. Ismétlem és hangsúlyozom, hogy az úthálózat fejlesztését, és ezen belül a gyorsforgalmi úthálózatot mi is nagyon fontosnak tartjuk. De ha ezt olyan áron tudjuk csak megcsinálni, hogy az infrastruktúra-fejlesztés minden más előirányzati helyét kisöpörjük, ha ezt úgy tudjuk megcsinálni, hogy az idei útfejlesztési célelőirányzat ígért 100 milliárdjából 10 milliárdot elvesz a költségvetés a további építés előkészítésére, ha úgy tudjuk megcsinálni, hogy az ez évi 55 milliárdnál egyébként valóban több, körülbelül 80-85-86 milliárdos útfejlesztési célelőirányzatot az előbb említett összeggel megcsonkítjuk... - ami azért katasztrofális, mert az idei szűk keretek miatt a jövő évi pénzek jelentős részét a megyei útfenntartó intézmények kényszerűségből előre elköltötték. Tudom, hogy a következő évre megint lehet előre költeni, de most a 2004. évi költségvetésről beszélünk, abban pedig nyilvánvaló, hogy az útfejlesztési célelőirányzatban előirányzott összeg egy részét már elköltöttük, a maradék pedig nem elegendő.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kezemben van a Magyar Államvasutak ez év nyarán kimunkált műszaki, fejlesztési, átalakulási - hosszú nevű - reformterve. (Felmutatja.) Ezt is nagyon fontosnak tartjuk. A jelenlegi kormány kormányprogramjának a vitáján én kaptam arra lehetőséget, hogy e Ház falai között az ellenzék nevében ígéretet tegyek arra, hogy az ellenzék minden olyan kormányzati lépést, amely a magyar vasút korszerűsítését, uniós integrálódásra alkalmassá tételét elősegíti, támogatni fogjuk.

(18.40)

Ezt a dolgozatot műszaki fejlesztés szempontjából jónak tartjuk. Vannak részei, amin vitatkozunk - ilyen a nagy tömegű és gyakorlatilag további intézkedések nélküli elbocsátások, a kiszervezés, a már az elmúlt évtizedben x plusz n-szer sikertelennek bizonyult kiszervezések dolga -, de nyilvánvaló előttünk is, és meggyőződésem, hogy önök előtt is, hogy a magyar vasút források nélkül képtelen megújulni. Egyébként a létszámleépítésre sem lesz fizikailag sem lehetőség, ha nem tudják az élő munkaerőt korszerű technikával kiváltani.

Tisztelt Képviselőtársaim! A jelenlegi költségvetés az ebben az anyagban igényelt, egyébként a korábbi négy év átlagainak nagyjában-egészében megfelelő összegnek körülbelül az egyharmadát biztosítja. Egyszerűen nem elegendő erre a célra. Ez a költségvetés nem épít az M0-s - reményeink szerint talán mégiscsak megépülő - északi hídján túlmenően új dunai vagy tiszai hidakat. Nem látjuk azt a hídprogramot, amely az elmúlt években dinamikusan beindult, amelynek az utolsó eleme a már önök által átadott szekszárdi híd volt, nem látjuk a választások során beharangozott dunaújvárosi híd tervezését, előirányzatát.

Tisztelt Képviselőtársaim! Olyan megalázó tételek vannak ebben a költségvetésben, ami például, gondolom, önök által is fontosnak tartott, hiszen számtalanszor elmondták fátyolos szemmel, hogy a fogyatékosok életvitelét segíteni akarják. Kérem, nézzék meg, hogy költségvetési dimenziókkal mérve pitiáner pénzeket vesz vissza ez a költségvetés, és redukál 100 milliós, egyébként nem túl jelentős korábbi tételeket 45 millióra.

Gyakorlatilag megszűnt a kerékpárutak építése. Az ország környezeti terhelése és a magyar polgárok mindennapi életvitelének könnyítését célzó kombinált fuvarozás - amikor a kamiont vasútra tesszük -, amely a korábbi években, tavaly is és emlékezetem szerint idén is 1 milliárd forint vagy 1 milliárdot meghaladó összegű fejlesztéssel lett megtámogatva, ez valahol 100 millió körül vagy az alatt van.

Kérem szépen, mindezt - a teljesség igénye nélkül - azért sorolom, hogy önök is lássák, hogy ez a nagy hangon beígért, 800 kilométerről indult, kormányhatározatban 420 kilométerben megfogalmazott és a valóságban valahol majd 200-250 kilométer körül realizálódó gyorsforgalmi program azzal jár, hogy a magyar infrastruktúra minden más ágazatának fejlesztését tönkrevágják. Ennek a legeklatánsabb példája, azonnali és mostani példája a 2004-es költségvetés.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy e késői órában egy olyan témát említsek, amely a legjobb emlékezetem szerint az elmúlt három napban nem került szóba, és ez a magyar gazdaság versenyképességének a kérdése. Többször elhangzott mind kormánypárti, mind ellenzéki oldalról, hogy egy költségvetés nem csak a számok kérdése. Egy költségvetés kifejez egy gondolkodásmódot, egy mentalitás, meghatározza a prioritásokat, meghatározza egy adott kormány fő cselekvési irányait. Egy sor olyan dologra is hat, aminek nincs közvetlen nevesített költségvetési rovata, tétele, sora, előirányzata.

A versenyképesség tipikusan ilyen terület, hiszen jó néhány tétele számszerűsíthető, jó néhány tétele visszavezethető egy adott év, így 2004 költségvetésére is; és van egy sor olyan dolog, ami tulajdonképpen nehezen materializálható, nehezen megfogható, költségekkel nehezen megtámogatható, mert áttételesen, közvetetten jelenik meg a magyar gazdaság, a magyar munkaerő, a magyar munkavégzés megítélésében. Ezért engedjék meg, hogy csak példaszerűen utaljak néhány olyan kérdésre, amely az elmúlt másfél év tapasztalatai és tanulsága szerint erősen rontja a magyar vállalkozások versenyképességét, ugyanakkor a költségvetés vagy az azt kísérő jogszabályok messze nem adnak rá megoldást.

Az sokszor elhangzott az elmúlt három napban, hogy a 2004. évi költségvetésben a gazdasági társaságokat érintő adókönnyítések többnyire csak látszatintézkedésnek tekinthetők, miután látszik, hogy a velünk azonos versenyterületen működő országok nálunknál vonzóbb befektetési klímát alakítottak ki, nem utolsósorban a vállalkozói terhek csökkentése, például a helyi iparűzési adó megszüntetése révén.

Tudom, hogy a költségvetésnek bevétel kell - ez mindig nehéz dolog -, ezért engedjék meg, hogy csak tételesen felsoroljam azokat a tehernövekedéseket, amelyek a 2004. évi költségvetésben, illetve az ahhoz szorosan kapcsolódó adójogszabályokban manifesztálódtak. A cégautóadó a duplájára emelkedik, a rehabilitációs hozzájárulás a háromszorosára emelkedik, bevezetik a környezetterhelési díjat, bevezetik az energiaadót, bevezetik az innovációs járadékot. A fejlesztési kedvezményben az adót csak 80 százalékig lehet csökkenteni, és végül, de nem utolsósorban a Magyarországon bejegyzett off-shore cégek adója is - ha jól emlékszem - 3-ról 4 százalékra emelkedik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Félreértés ne essék: ezeknek az intézkedéseknek a jelentős része a gazdaság és a társadalom szempontjából jó dolog. Senki nem vitatja, hogy az innovációra több pénzt kell költeni, és senki nem vitatja azt, hogy valahol a környezetterhelésnek a gazdaságban meg kell találni a helyét. De az, hogy ezt közvetlenül, direktben és egy az egyben az egyébként is napi gondokkal küzdő, kizárólag a hazai vállalkozások nyakába varrjuk, ez nem javítja a versenyhelyzetünket!

Hasonlóan nehéz összehasonlítás - és megint nem a belső tartalmáról beszélek, hanem a hatásáról - az, hogy a hazai, a magyar fajlagos munkaerőköltség ma már magasabb, mint a körülöttünk lévő országokban. Ez önmagában legjobb meggyőződésünk szerint egyébként örvendetes. Amikor a minimálbérrel kapcsolatos viták voltak az elmúlt időszakban vagy akár a mai napon, akkor az az érvünk talán nem hangzott el, hogy nem lehet az Unióhoz csatlakozni, és nem lehet a gazdasági problémánkat egy éhbéren dolgoztatott, gyakorlatilag rabszolgamunkával foglalkoztatott magyar munkaerővel megoldani. Meggyőződésem, hogy sem önöknek, sem nekünk nem lehet a célunk, és nem is az, hogy a magyar gazdaság versenyképességét az olcsó munkaerővel tartsuk fenn. Ez nem cél, nem vezet sehova. Úgy gondolom, hogy ebben nincs közöttünk vita.

Ugyanakkor viszont meg kellene találni, és a jelenlegi költségvetésben - és ezért mondtam, hogy egy sor áttételes hatása van - nem találjuk azokat az eszközöket, amelyek a magyar munkaerő termelékenységi, hatékonysági, képzettségi, egyáltalán életviteli dolgaiban könnyítést vagy előbbrejutást eredményeznének.

Nagyon furcsa dolog ez. Bizonyára önök is számosan ismerik, mondjuk, a német gazdasági kamarának vagy más nyugat-európai gazdasági alakulatoknak, szakértői csoportoknak a véleményét, ami 15-20 tételben sorolja fel, hogy a befektetési szempontok közül mit sorol előre.

(18.50)

Ebben, ma már nem furcsa módon, 8-10 évvel ezelőtt meglepődve tapasztaltuk azt, hogy például a rendelkezésre álló munkaerő higiénés szokásait előbbre sorolták, mint az adókedvezményeket, mint a támogatást - tehát hogy azért a pénzért milyen munkaerőt kapnak. Ez összefügg a szakképzéssel, összefügg az általános életvitellel, összefügg azzal, hogy a munkára jelentkező dolgozó milyen hangulatban jelenik meg a munkahelyén. Tehát nem az a kifogás és nem az a fő bajunk, hogy a versenyképességi összehasonlításokban egy befektetési döntésnél jelenleg a magyar munkaerő ára, munkaerő költsége magasabb, mint, mondjuk, Szlovákiában, örülünk neki, de ugyanakkor nem látjuk ennek az ellentételezését.

Mikre gondolok? És engedjék meg, hogy a késői időre tekintettel itt is csak példálódzva mondjak pár dolgot. Közhely, de igaz: Magyarországon a cégbejegyzés nehézkes, magas a költsége, és ráadásul mi most még jobban megemeltük. Egy kft. alapítása Magyarországon az egy főre eső bruttó nemzeti jövedelem 64,7, kereken 65 százalékába kerül, Lengyelországban ez csupán 23 százalék, az Európai Unió átlaga pedig 13 százalék. A cégbejegyzés időigénye Magyarországon átlagosan 65 nap, Romániában 46 nap, Ausztriában 30, az Egyesült Államokban 4 nap. A csődeljárás költsége tanulságos, Magyarországon a cég vagyonának átlagosan 38 százalékát emészti fel, míg Lengyelországban csupán a 18 százalékát. Egy egyszerű kereskedelmi szerződés polgári bírói úton történő kikényszerítése Magyarországon átlagosan 1 év 8 hónapig tart, szemben a 8 hónapos európai átlaggal.

Gondolom, ezek a számok önmagukért beszélnek, és nyilvánvaló, hogy egyik-másik tételét nem lehet közvetlenül a 2004-es költségvetéssel összehozni. De azt, hogy a magyar vállalkozások versenyképességét tételesen a 2004-es költségvetés és kapcsolódó jogszabályai ne rontsák, illetve a költségvetés tartalmazza azokat a tételeket, amelyek a magyar gazdaság versenyképességét növelik, úgy gondolom, egy mindnyájunk által elvárható feladat és cél.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu