DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Igen, azt mondtuk 2000-ben, hogy a lakosság nem részesül a kellő mértékben a gyorsan növekvő gazdaság áldásaiból. Mondtuk ezt abban az esztendőben, tisztelt képviselő úr, amikor a gazdasági növekedés az első negyedévben 6,5 százalékos volt, szemben a reálbérek 1,5 százalékot nem egészen elérő emelkedésével.

Önöknek módjuk lett volna ebben az esztendőben az akkori ellenzékre hallgatva lehetővé tenni a bérek gyorsabb növekedését, például adócsökkentéssel, amit önök meg is ígértek a programjukban - nem ezt tették, hanem gazdaságpolitikai fordulatra szánták el magukat, aminek eredményeképpen két év alatt ez a gazdasági növekedés 2,9 százalékra lement. Na, ezzel már adekvát volt az 1,5 százalékos reálbér-emelkedés. Tehát szeretném megjegyezni, hogy az a folyamat, amelynek eredményeként ez év elejére a gazdaság növekedése valóban hatéves mélypontra jutott, az önök kormányzásának kellős közepén indult el, az önök áldásos tevékenységének következtében.

Amikor a Medgyessy-kormány megalakult, haladéktalanul hozzálátott ahhoz, hogy ezt a folyamatot megállítsa, csak az a helyzet, tisztelt képviselő úr, hogy ha meredek lejtőn egy nehéz jármű gyorsuló ütemben vágtat lefelé, akkor, miután ráléptek a fékre, egy ideig még akkor is folytatódik, ha lassuló ütemben is, a lefelé haladás. A mélypontot elértük, onnan most már minden gazdasági elemzés szerint a felfelé vezető úton vagyunk.

Ami a maradék állami vagyon kiárusítását és a közszférában eszközölt elbocsátásokat illeti, arra pedig, engedje meg, hogy a Magyar Hírlap egy két héttel ezelőtti vezércikkírójának egy mondatát idézzem: a Fidesz csak azért nem az egyetlen jobboldali párt Európában, amelyik utálja a privatizációt, és nem örül, ha egy csomó állami alkalmazottat elbocsátanak, mert ott az MDF is.

Köszönöm szépen. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Vastaps! - Ez nagyon jó volt!)

Forrás: parlament.hu