SZŰCS LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Lelkesítő beszéde után azért szeretném, ha visszatérne kicsit a realitásokhoz, és picit megnéznénk azt, hogy valóban milyen helyzetbe hozza ez a költségvetés a családokat, milyen helyzetbe hozza a gyerekeket.

A bizottsági ülésen a kormány képviselője azt tudta mondani - amit utána, szegényt nem bántva, mindig felemlegettünk -, hogy hát ezt a költségvetést tudta előterjeszteni a kormány. És ezt kicsit szabadkozva mondta, mert magában ő is egyetértett velünk, hogy ez a költségvetés nem az a költségvetés, amelyre az uniós csatlakozás előtti utolsó évben valójában a Magyar Köztársaságnak szüksége lenne. Abban az évben, amikor havi 300 forinttal emelkedik a családi pótlék összege, abban a költségvetési évben, ahol az önkormányzatoknál az oktatási normatívák jó közelítéssel vagy helyben topognak, tehát reálértékben csökkennek, vagy pedig csökkenéssel nézhetnek az önkormányzatok szembe, pont a legrászorultabbak, a gyerekek vonatkozásában. De mondhatom, hogy a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatások normatívái is jelentős mértékben, több mint 5,8 százalékos mértékben csökkennek. Ha ehhez hozzátesszük a jövő évi inflációt, az már 11-12 százalékos mértékű csökkenést jelent.

Azt gondolom, ebben a helyzetben nem lehetünk nyugodtak, és nem mondhatjuk, hogy táborozásra küldjük majd a gyerekeket, mert hurrá, nyaralunk! - és ezzel megoldottuk az életünket. Véleményünk szerint ez nem a gyerekek jövőjét szolgálja. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu