DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Fónagy Képviselő Úr! A hozzászólásában elmondottakból három dologra szeretnék reagálni.

Az egyik, hogy rendkívüli módon sajnálom, hogy a képviselő úr, aki szerintem a Fidesz-frakcióból leginkább tudja pontosan értékelni, mit is jelent az, hogy a 2004. évi költségvetésben a korábbiakhoz képest soha nem látott összeg szerepel autópálya-, gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére rendelkezésre álló forrásként, hogy úgy mondjam, nem kellő súllyal méltányolta ezt az összeget. Szerintem szakmailag és pénzügyileg is a képviselő úr pontosan ismeri azt, hogy ez az összeg, a több mint 300 milliárd forint, ami szerepel a költségvetésben a következő évre, mit is jelent Magyarország számára, mit is jelent a következő időszak, és nemcsak a 2004-ben, hanem az azt követő időszakban megvalósítandó fejlesztések szempontjából. Én ezt hiányolom, természetesen ezt én szóvá tehetem. Félig-meddig megértem, ha a képviselő úr ezt nem méltányolja eléggé, de szeretném, ha ezt jobban méltányolná.

A másik dolog, hogy itt elhangzott az autópálya-építéssel kapcsolatban ilyen és olyan kritika. Azért szeretném, ha a képviselő úr is kellő súllyal értékelné azt, hogy a kormányváltást követően az új kormány minden olyan előkészített autópálya-építést folytatott, amely műszakilag megfelelőképpen meg volt alapozva, és megteremtette ennek a pénzügyi feltételeit is. Meggyőződésem szerint ennek a dolognak a hangsúlyozása mind kormánypárti, mind ellenzéki oldalról azért fontos, mert ezzel is érzékeltetjük azt, hogy van néhány olyan ügy, amelyben Magyarországon a felelős politikai erők kormányváltástól függetlenül egyet tudnak érteni, és ezt megfelelőképpen - hogy is mondjam - demonstrálják is.

A harmadik dolog: azért azt a különbséget szeretném, ha a képviselő úr is elismerné és pozitívan értékelné, hogy igen, 2002-t követően közbeszerzéssel folynak az autópálya-építkezések.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu