IVÁNCSIK IMRE honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen érdeklődve várja a kormány az MDF jobbító javaslatait, amire ön utalt, ezeket szívesen megtárgyaljuk, mérlegeljük, és készen állunk arra is, amit ön javasolt, hogy tárgyalóasztalhoz üljünk minden olyan kérdésben, amely önöket foglalkoztatja.
Azonban meggyőződésem, hogy nem a költségvetési vita tárgya az, hogy konkrétan egy-egy laktanya helyzetéről, sorsáról, akár csak itt a általános vita során is vitát folytassunk, de ha már ön szóba hozta, szeretném azt elmondani, hogy a kiképzőbázisok közül a legalkalmasabb kiválasztása nagyon gondos, többszöri helyszíni bejárás, szakmai vizsgálat, szakértői csoport gondos elemzése nyomán történt, és mindenoldalú mérlegelés végeredménye volt az, hogy a tapolcai bázisra esett a választás, amely - ahogy ön is említette - valóban nélkülözött mindenféle politikai szempontot, kizárólag szakmai alapon dőlt el, a hozzáértő emberek, a legjobban hozzáértő emberek javaslatai alapján. És a döntő mozzanat, a döntő momentum az volt, hogy mivel egyetlen bázis marad meg, ezért az összes szakalapozó képzéshez is szükséges gyakorlóterület közelsége, rendelkezésre állása, mint döntő szempont szerepelt, és emiatt esett a választás Tapolcára.
Őszintén figyelek azokra az aggodalmakra, amelyeket ön elmondott, ezért is fontosnak tartom, hogy találkozzunk, tárgyaljunk, alaposan vizsgáljuk meg ezt a kérdést, mint ahogy már jó párszor honvédelmi bizottsági ülésen ezt megtettük. Azt hiszem, mindaddig folytathatjuk ezeket a megbeszéléseket, ameddig nyitott kérdés marad. Nem áll érdekünkben, hogy elzárkózzunk a párbeszéd elől, hiszen fontosnak tartjuk, hogy világos legyen az álláspontunk, hogy ez megfontolt, megalapozott, előremutató és az ország védelmét a jövőben is biztosítani képes koncepció legyen.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés