LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetés tárgyalása során sok-sok számból kiderült, hogy nagyon sok területen vesztesei vagyunk a jövő évi költségvetésnek. Legfőbb vesztesei a családok, különösen a nagy családok, a nyugdíjasok, az alacsony keresetűek, de az önkormányzatok, az egészségügy, a rendőrség is, és sorolhatnánk még.
Kiemelten vesztese ennek a költségvetésnek az idegenforgalmi ágazat. Már az elmúlt évben is csak 19 milliárd forint volt a támogatása. Ez a 2002-es költségvetésnek csak a 60 százaléka volt. Így a Széchenyi-terves beruházások leálltak. Igaz, hogy az előző kormány beruházásainak nagy részét a mostani kormányzat adta át, és így úgy tűnt, mintha a szocialista kormányzat döntései alapján készülhettek volna el ezek a vonzerők. Sorolhatnánk itt a gyógyfürdőket, gyógyszállókat, várak, műemlékek felújítását, de sorolhatnánk a kis- és középvállalkozások támogatását, amelyek nagyon fontosak lesznek most, az európai uniós csatlakozás során.
De ha megnézzük a 2004-es költségvetés sarokszámát, amely már csak 14,2 milliárd forint, akkor azt mondhatjuk, hogy azt a Széchenyi-tervet, amely két éven keresztül nagyon komoly gazdaságélénkítéssel bírt, teljes mértékben megszüntette a szocialista kormányzat, annak ellenére, hogy egy éven keresztül csak azt hallottuk, hogy a turizmus, a Széchenyi-terv támogatása ennek a kormánynak is kiemelt feladata.
De mit is jelent az idegenforgalom a magyar nemzetgazdaságnak? 98 óta minden évben egyre többet foglalkozott a média is, a sajtó is az idegenforgalommal mint gazdasági területtel. Az önkormányzatok is egyre nagyobb figyelmet szenteltek ennek a területnek a fejlesztésére. Odafigyeltek az önkormányzatok a környezetük tisztán tartására, virágos parkokat építettek, vigyáztak a külterületeikre. Ez a lakosokra is ráragadt, hiszen egyre több olyan belvárosi részünk van - kistelepülések főutcái -, amelyek tényleg takarosak és szépek.
Tehát az országban is nagyon komoly szemléletváltás történt, nemcsak a politikusok, a szakma, hanem a lakosság körében is. Hiszen egyre többen érezték azt, hogy ez a terület fontos megélhetési forrása lehet a lakosság jelentős részének, hiszen ebben az ágazatban közel 300 ezer ember dolgozik, tehát 300 ezer család keresi kenyerét ebben az ágazatban; és ha hozzávesszük azt, hogy az idegenforgalomnak nagyon komoly multiplikáló hatása van, tehát a mezőgazdaság, a feldolgozóipar is jelentős eredményeket realizálhat az idegenforgalom eredményeiből, akkor azt mondhatjuk, hogy még több család élvezi az idegenforgalom pozitív hatásait.
De nagy szerepe van a vidékfejlesztésben is, hiszen a turizmus jelentős része nemcsak Budapesten vagy a Balaton környékén, hanem kistelepüléseken, vidéken is jellemző. Így a vidék eltartóképességének erősítésében, a vidékfejlesztésben nagyon komoly szerepe van.
Szeretnék egy-két gondolatot idézni a kormányprogramból, hogy a Medgyessy Péter által összeállított kormányprogram valójában mit is ígért ennek az ágazatnak. „
A fejlett turizmus előnyeit élvező országok gazdasági szabályrendszerét követjük. Az állami költségvetésből normatív módon juttatunk forrásokat a kiemelt idegenforgalmi területek fejlesztéséhez. Csökkentjük az idegenforgalmi vállalkozások terheit, megszüntetjük a túladóztatást. Különféle adó-, befektetési és hitelgarancia-kedvezményekkel segítjük a kis- és középvállalkozások turisztikai fejlesztéseit, versenyképességük megőrzésének növelését. A központi költségvetési forrásokat elsősorban a turisztikát támogató infrastrukturális fejlesztésekre és látványos helyszínek vonzerejének növelésére fordítjuk.ö Uraim, ez van a kormányprogramban.
Ezzel szemben mit tapasztalunk? Azt tapasztaljuk, azt vesszük észre, hogy nagyon be vagyunk csapva. A kormány, illetve a szocialista kormány, a Szocialista Párt a választásokkor elhitette ezzel az ágazattal, hogy turisztikabarát, támogatja a kis- és középvállalkozásokat, a nagyvállalkozásokat. Elhitette a vállalkozók tízezreivel, hogy fontos számára az idegenforgalom. De mi a valóság?
1998-ban az ágazat 5,6 milliárd forintos állami támogatást kapott. Ebből a vállalkozói adó-hozzájárulás, a turisztikai hozzájárulás 3,1 milliárd forint volt. Ez a turisztikai támogatás az előző, a Horn-kormány döntésével született. 2001-ben ez 8,5 milliárd volt, de 2001-ben már 25 milliárd forintos állami támogatást kapott ez az ágazat, úgy, hogy közben a vállalkozásoknak nem kellett adót fizetni, mert ezt az adónemet az előző kormány már akkor eltörölte.
2002-ben ez az állami támogatás 28,5 milliárd forint volt. Úgy gondolom, hogy ezeknek a fejlesztéseknek az eredménye jól szemléltethető azokkal a gyógyfürdőkkel, szállodákkal, vonzerőfejlesztésekkel, amelyekről az előbb már beszéltünk. Ráadásul a statisztikák szerint pont ezek az elkészült beruházások azok, amelyek nagymértékben tudták növelni az idegenforgalmi bevételeiket, folyamatosan nő a szállodák kihasználtsága, a gyógyfürdők egyre több vendéget fogadnak, és bizonyított tény volt már az elmúlt évben is, hogy itt realizálódik a legnagyobb jövedelem éves szinten.
De mi történt idén? Idén a szóban támogatott idegenforgalomra a kormányzat csak 19 milliárd forintot fordított, amelyből nem igazán hallhattunk az elmúlt hónapokban, hogy új beruházások indultak volna. Pedig most, amikor a gazdaság nincs a legjobb helyzetben, 2002-ben a turizmus a világon is kisebb válságon esett át, amely most már rendeződött, újra fejlődik a nemzetközi turizmus, annak ellenére, hogy Magyarországon többen azt állítják, hogy még mindig válságban van. Ez nem igaz, hiszen az idei évben a bázisévhez képest például Horvátország 6 százalékkal tudta növelni a vendégeinek számát, a bevételeit pedig még nagyobb mértékben. Ezekre a fejlesztésekre, amelyeknek államilag támogatottnak kellene lenniük, igazából a kormány nem fordít egy fillért sem. Pedig a kormányzat, az állam nem vonulhat ki a turisztika fejlesztéséből, mert vannak olyan területek, ami nem vállalkozói és nem önkormányzati feladat.
A következő évi költségvetésben ez a 14,2 milliárd forint mire lesz elég? -tegyük fel a kérdést. Ez semmire nem lesz elég, hiszen ebben az évben a kormányzat már 9,5 milliárd forintot elköltött a jövő év terhére. Ha tehát a 14,2 milliárd forintból levonjuk ezt a 9,5 milliárd forintot, ez azt jelenti, hogy marad 4,7 milliárd forint a turisztikára a jövő évben, de ez a Magyar Turizmus Részvénytársaság feladatainak ellátását sem fogja fedezni, sőt a működését sem. Hiszen a Magyar Turizmus Részvénytársaság az egyetlen olyan állami cég, amely az országmarketinggel, az ország arculatának kialakításával foglalkozik a nemzetközi piacon, az egyetlen olyan cég, amelynek a költségvetését a jövő évi marketingterv szerint 10 milliárd forinttal állították be, és kiderül, hogy lám, a költségvetésben a számok szerint jövőre csak 4,7 milliárd marad.
(10.00)
Akkor mit gondolhatnak azok a vállalkozók, azok a cégek, amelyek az idegenforgalomból élnek, és több tízezer, több százezer embernek a megélhetését biztosítják? Csak azt gondolhatják, hogy a kormány becsapta őket, a turizmussal nem foglalkozik, csak szavakban.
Hadd idézzek egy-két kormányzati ígéretet: Kiss Elemér minisztersége idején azt ígérte, hogy reálértéken megőrizzük a turizmus támogatását. Ezt 2002 májusában mondta. De mit mondott nemrég, két héttel ezelőtt Gaál Gyula államtitkár úr Herényi képviselőtársunk kérdésére? Azt mondta: a kormány szándéka továbbra is a turizmus kiemelt támogatása.
Most kérdezem én, hogy mit jelent a szocialista kormány szemszögéből a kiemelt támogatás? Azt, hogy elveszünk és elvonunk. Hiszen ha a turisztikai célelőirányzat mellé hozzátesszük a jövő évi adótörvények módosítását, az áfaemeléseket, a járulékok növelését, akkor azt mondhatjuk - és nem mi mondjuk ezt, hanem a szakmai szervezetek számolták ki -, hogy a jövő évben a turizmus ágazatából minimum 10 milliárd forintot vonnak ki adók és járulékok formájában. Ezt nem mi mondjuk, ellenzéki képviselők, ezt a szakmai szervezetek mondják, amelyek levélben is a miniszterelnök úrhoz és a pénzügyminiszter úrhoz fordultak. Hiszen itt az a probléma, hogy a turisztikai vállalkozások már májusban kiajánlották jövő évi áraikat, és ez az adótörvénycsomag, amelyet beterjesztettek, nyár végén, ősszel került ide. Tehát a vállalkozások nem tudják érvényesíteni ezeket az áremeléseket, de a piac el sem fogadná.
Úgyhogy azt mondhatjuk, hogy az Orbán-kormány utolsó évéhez képest, félévéhez képest, 2002-höz képest a mostani kormány két év alatt, 2003-2004-ben minimum 35 milliárd forintot von el az ágazatból.
Tisztelt Tévénézők, Rádióhallgatók! Én úgy gondolom, ha más területeken is ez a kormányzati hozzáállás a jövő évhez, akkor nagyon sanyarú év elé nézünk, hiszen az idegenforgalom szemszögéből vizsgálva az önkormányzatok helyzetét... - hiszen szocialista polgármesterek zúgolódnak, lázadoznak, sztrájkra buzdítják polgármestertársaikat a jövő évi költségvetés miatt, hogy milyen rossz helyzetben lesznek. A turizmusban is komoly szerepe van az önkormányzatoknak, nem lesz módjuk fejlesztésre, nem lesz módjuk a zöldfelületek, a parkok rendezésére, és ezt sorolhatnánk még.
De nézzük a rendőrség ügyét! A rendőrségnél dologi kiadásra a megyei főkapitányságok kevesebb pénzt kapnak, mint idén. Mi lesz a közbiztonsággal? Pedig a turista akkor jön ide, ha rendezett, nyugodt körülmények között van, és biztonságban érzi magát. A rendőröknek egyáltalán nem lesz pénzük üzemanyagra. Több helyen vissza akarják venni a gépjárműveiket, le akarják csökkenteni a gépjárművek számát. Kérdezzük mi: akkor nemcsak a magyar lakosok érezhetik majd bizonytalanságban magukat, hanem az idelátogató turisták is?
Vagy nézzük a kis- és középvállalkozói célelőirányzatot: ez 2002-ben, ami még Fidesz-döntés volt, 21 milliárd forint volt, de ez teljesítés volt már, ennyi lett a kis- és középvállalkozások támogatására. A jövő évi költségvetésben, az európai uniós csatlakozás küszöbén beállítanak 12 milliárd forintot. Egyszerűen úgy tűnik, hogy ez a kormányzat nem foglalkozik a kis- és középvállalkozásokkal - úgy, ahogy már itt többször elhangzott -, amelyek a magyar dolgozók legnagyobb részét foglalkoztatják.
Vagy nézzük a Balaton kérdését! Szocialista képviselőtársunk a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, másik képviselőtársunk a turisztikai államtitkár úr, Balaton térségi képviselők mindannyian; nem lehet találni szinte egy vasat sem a Balaton fejlesztésére. Addig, amíg 2002-ben 6 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett a Balaton térségébe, meg lehet nézni, sok vitorláskikötő épült, elkészült a Balaton körüli kerékpárút, három éve folyamatosan megy a csatornaépítés és a szennyvíztisztítás megoldása a Balaton térségi településeken, de kérdezzük, mi lesz jövőre.
Tehát összességében itt annak lehet hinni, amikor a miniszterelnök úr azt mondja, hogy a jövő év a takarékosság éve. Hát meg lehet kérdőjelezni, hogy a takarékosság évében hogyan lehet normálisan építkezni. Én úgy gondolom, hogy az egyszerű emberek, a hétköznapi emberek is ellentmondásosnak érzik ezt a két kijelentést, mert vagy építkezünk, vagy fejlesztünk, vagy összehúzzuk a nadrágszíjat és takarékoskodunk. Úgy gondolom, hogy ez a költségvetés jövőre az ország elmúlt évtizedének legrosszabb költségvetése, és ebbe az ország bele is remeghet.
Még egy kérdést szeretnék felvetni. Szabó Zoltán képviselőtársunk mondta, hogy nehéz megállítani a lejtőn egy nehéz, gyorsuló járművet, az még utána csúszik. Ha nem tudná, képviselő úr, 2000 óta van a világgazdasági válság, akkor még nem önök voltak kormányon, hanem az Orbán-kormány működött, és kormányváltásig 4 százalék fölött tudta tartani a GDP-t. Az önök időszakában most másfél év alatt ment le 2,4 százalék alá, és nem tudnak visszamutogatni, mert 2000 óta igazolhatóan a recesszió megvan (Dr. Veres János: Ez nem igaz!), úgyhogy amikor a képviselő úr számokról beszél és a tendenciákról, akkor próbáljon meg nem csúsztatni.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés