CSIZMÁR GÁBOR foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr!

A munkáltatónak a csoportos létszámleépítésre vonatkozó szándékáról, majd az azt követő döntéséről a munka világát szabályozó törvények rendelkezései szerint a munkaügyi központot a rendes felmondás közlését megelőzően legalább 30 nappal írásban kell tájékoztatni.

Az MSC Hungary Kft. 2003 júliusában összesen 1093 fő munkavállalót érintően csoportos létszám-leépítési szándékát jelezte; Körmend, Őriszentpéter, Szombathely, Beled gyáregységében is létszámleépítést tervezett.

A csoportos létszámleépítés indokaként a cég hatékonyabb működését biztosító költségek csökkentését jelölték meg. Emellett a körmendi gyáregység megszüntetését a gyár elhelyezésére szolgáló ingatlan tulajdonjogának elvonásával is indokolta.

A körmendi Batthyány-kastély egyes ingatlanrészeit érintő tulajdonjogi vita a folyamatban lévő perben a bíróság által meghozandó jogerős ítélettel zárható majd le. Gondolom, ön sem vonja kétségbe, hogy a kormányra is a jogszabályok vonatkoznak, a kormány számára is kötelező érvényű a perben majdan meghozandó jogerős ítélet.

Vas megyében a 913 főt érintő létszám-leépítési szándékkal szemben a kft. vezetése a csoportos létszámleépítésre irányuló munkáltatói döntésnél 757 fő munkavállaló munkaviszonyának megszűnését jelentette be a Vas megyei munkaügyi központnak. Ezzel az őriszentpéteri, valamint a körmendi gyáregység bezárására került volna sor.

A Munkaerő-piaci Alap irányító testülete 2003. szeptember 3-án a Körmend, Vasvár, Szentgotthárd térséget érintő munkaerő-piaci válságkezelő program támogatásáról döntött. A program átfogó célja a három kistérségben az üzembezárások miatt előálló válsághelyzet kezelése, a munkanélkülivé vált emberek helyzetének javítása, munkanélkülivé válásuk megelőzése, ismételt elhelyezkedésük segítése, az új munkahelyek létrejöttének elősegítése, a meglévő munkahelyek megőrzése, a foglalkoztatottság növelése, a munkaerő-piaci képzések szervezésével a strukturális eltérések csökkentése.

A program lehetőségét megismerve a Kft. tulajdonosa a létszámleépítés helyett a munkahelyek megtartása mellett döntött, és a Vas megyei munkaügyi központhoz benyújtott munkahelymegőrző támogatási kérelmében kötelezettséget vállalt a felmondással veszélyeztetett munkavállalók egy részének, mintegy 250 főnek hosszabb távon történő foglalkoztatására, az őriszentpéteri gyár további működtetésére.

Fontos szempontként vettük figyelembe, hogy a cég ne kerüljön olyan helyzetbe, amelyben esetleg a termelés végleges leállítására, ezzel együtt a teljes dolgozói állomány elbocsátására kényszerülne, valamint hogy az MSC Hungary kft. az ország nyugati térségének hosszú távon is stabil, meghatározó jelentőségű foglalkoztatója maradhasson.

Ennek elősegítése érdekében a megyei munkaügyi központ 2003. október 1-jétől a munkahelyek megőrzését célzó, 100 millió forint értékű támogatást nyújt az MSC Hungary Kft. részére. A társaságnál megvalósuló, több száz főt érintő létszámleépítés továbbra is jelentős feladatot jelent a térségi munkaügyi szervezet számára.

A megyei munkaügyi központ munkatársai tanácsadással, a munkanélküli-ellátásra és a különböző támogatásra vonatkozó információkkal, szükség esetén egyénre szabott munkaerő-piaci szolgáltatásokkal segítik a létszámleépítéssel érintett, nehéz helyzetbe került munkavállalókat. A személyre szabott szolgáltatásokon túl állásbörzék megrendezését is tervezik, amivel az érintettek mielőbbi újbóli elhelyezését segíthetik. Az említett munkaerő-piaci program keretében a megyei munkaügyi szervezet az új munkahelyek létesítését is segíti, hogy azok minél nagyobb mértékben álljanak rendelkezésre a térségben a létszámleépítéssel érintett munkavállalók számára is.

Köszönöm figyelmüket.

Forrás: parlament.hu