DR. JUHOS KATALIN (Fidesz): Köszönöm szépen. Miniszter úr, várjuk azt a közzétételt, amelyre most ígéretet tett itt, a parlament nyilvánossága előtt. Nem véletlenül adtam a kérdésemnek azt a címet, amit, hiszen utaltam rá a kérdésemben is, hogy áprilisban hozta meg a másodfokú bíróság azt az ítéletet, amely jogerős és végrehajtható, függetlenül a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálatától.

És ha már az előbb Deákot idéztem, engedje meg, hogy ezt még egyszer megtegyem: “Midőn arról van szó, hogy a fönnálló törvényt a végrehajtó hatalom megtartsa és teljesítse, akkor az alkalomszerűség, az egyénieskedés nem irányadó, mert a jogilag meg nem változtatott törvényt szorosan meg kell tartani. Amely törvényhozó ezt figyelembe nem veszi, üdvös, célszerű törvényt alkotni ritkán fog.ö

Azt kérem tehát öntől, hogy tartsa meg a jog szabályait és a bíróság döntéseit; akkor fogják a polgárok milliói is az igazmondás és a törvény tiszteletét megtartani.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu