PÁL TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Úr! Az ön kérdése úgy szól, hogy folytatja-e a Medgyessy-kabinet a társasházak felújítását. Erre nagyon rövid és egyszerű választ tudok adni: igen. De természetesen az ön kérdésében a szigetelésekről volt szó.

Mi már sokszor elmondtuk, és ezt ma is tartjuk, hogy minden olyan programot, ami jó, ami a közösség előrelépését szolgálja, folytatunk, és azt mondtuk, hogy a Széchenyi-tervben a lakásprogram is azon programok közé tartozik, amiket fontosnak tartunk, és továbbra is folytatni kívánjuk, természetesen némi finomítással, hiszen jól tudjuk, hogy nem mindig azokhoz jutott el a támogatás, akik a legrászorultabbak vagy a leginkább érintettek voltak ennek a segítségnek az igénybevételében.

Két újabb programot is indítottunk ebben az évben a lakáspályázat kapcsán: az építési telkek kialakítása is szerepel most már a támogatott célok között. A lakóépületek energiatakarékos felújításának a programját folytatjuk. Természetesen van egy szakmai vita arról, amit ön is mondott, hogy hogyan lehet megoldani azt, amikor a válaszfalak vagy épp a nyílászárók, az ajtók és az ablakok megmaradnak a régi állapotukban, viszont a ház falát felújítják és leszigetelik, akkor ezt milyen módon lehet támogatni.

A támogatás odaítélése kapcsán a pályázat kiírásánál már szerepel az, hogy azokat a munkákat, amelyek szükségesek a megfelelő szigeteléshez, már most előírjuk a pályázni kívánó társasházak számára.

Természetesen gond az is, amit ön mond, hogy nem mindig tudják az egész összeget vállalni, ezért lehetőség van arra, hogy a társasházak a munkákat szakaszolják: egy-egy épületrész felújításával lehet pályázni. Amióta a kormány megalakult, több tízezer lakásnak adtunk ilyen pályázati lehetőséget. Ebben az évben 12 milliárd forint áll rendelkezésre, és november 15. lesz annak a döntésnek a napja, amikor a nagyvárosoktól beérkezett pályázatokat a kormány el fogja bírálni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu